Seres László
Seres László
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A hír az, amit a barátod megoszt a Facebookon?

Donald Trump megválasztása óta szinte minden az álhírek hatalmáról szól: a The Washington Postnak az egyik aktív szatirikus álhírgyártó el is ismerte, mennyire megdöbbentette az általa is kreált hamisítványok (hoaxok) felpörgetése a közösségi médiában. „Azt hiszem, Trump miattam került a Fehér Házba” – jelentette ki, ami nem is tűnik akkora túlzásnak, ha megnézzük, mennyi nettó hoax és torzított hír keringett kontrollálatlanul a kampány során a Facebookon és a többi oldalon.

A republikánus jelölt megválasztása egyoldalú, hamis, illetve ügyesen torzított hírek online megosztása segítségével természetesen elsősorban politikai probléma, de egyszersmind gazdasági és médiaszakmai is. Hogyan lépjünk fel a demokrácia folyamatait aláásó hazugságok ellen egy – legalábbis elvileg – szabad piacgazdaságban, ahol a klikkelés, lájkolás az egyén elvitathatatlan joga, ugyanakkor fontos bevételi forrást jelent? És igaz-e az a közhely, hogy akkor mostantól, a médiapiac radikális átalakulásától mindenki „önmaga szerkesztője”, hiszen csak a saját baráti buborékában él, és mindent hírnek tekint, ami a világnézetét erősíti, akár igaz, akár nem?

A Trump-győzelem utáni álhírvita egyelőre azt igazolja, hogy az „igazság utáni világgal” leírt jelenség, az objektíven megismerhető valóság leértékelése és relativizálása jelenti a legnagyobb veszélyt a politikai és gazdasági szabadságra. A Pew felmérése szerint naponta 1,2 milliárd ember kapcsolódik a Facebookra, a Wired szaklap pedig úgy számolt, hogy a választási kampány kezdete, 2015 márciusa és az idei év novembere között 128 millió amerikai összesen 8,8 milliárdszor lájkolt, posztolt, kommentelt és osztott meg a Facebookon. Becslések szerint több mint 213 millióan látták a dezinformációs kampányok álhíreit. Ez igen nagy információs piac, nem mindegy, ki hogyan akarja szabályozni – már ha szükség van erre egyáltalán. Az álhírek megosztása ugyanis sajnos emberi jog, a vicces, szatirikus mémektől egészen a nyílt, hajmeresztő hazugságokig.

©

A botrányok nyomán a Facebook módosításokat jelentett be szerkesztési elveiben, ami azt jelentené, hogy az algoritmusok és ember szerkesztette tartalom aránya eltolódna az utóbbi javára. Ez azonban szándékolatlanul is cenzúraközeli állapotokat idézhet elő (Zuckerbergék egyszer már megütötték a bokájukat konzervatív híroldalak mellőzésével, ami miatt visszakozniuk kellett). Ráadásul nehéz elképzelni, milyen apparátus milyen módszertannal fogadja el hitelesnek az egyik, hiteltelennek a másik hírt vagy hírforrást. Mindkét politikai oldal főáramú médiája produkált már rosszul tényfeltárt vagy akár csak elemeiben téves információkat, és a megbízhatatlannak kikiáltott oldalak is sokszor írnak teljesen igazat. A Gizmodo szakportál szerint a legnagyobb hoax az, hogy a Facebook máig nem tekinti magát médiacégnek – de nem is biztos, hogy azzá kell válnia.

A Facebook és a Google irányváltásának legsarkalatosabb pontja a gazdaságilag kiéheztető szankció: az akár napi tízezer dollárokat is fialó hoaxoldalak nem férhetnének hozzá a hirdetési lehetőségekhez. Mint a Politico írta, „egy közgazdász szemszögéből nézve a hamis hírek főként keresleti oldali probléma”, ha tehát a felhasználók nem klikkelnének a megbízhatatlan oldalakra irányító címekre, az álhírek egyszerűen kihalnának. Ehhez képest milliók osztották meg, hogy Ferenc pápa támogatta Trumpot, vagy hogy Hillary Clinton fegyverezte fel az ISIS-t.

A kérdés azonban az, hogy piacgazdaságban egy közösségi média tulajdonosa, valamiféle szociális felelősségérzettől hajtva, különbséget tehet-e felhasználók között a hirdetések hozzáférhetőségében. Hiszen bármekkora gondot jelent is a demokrácia vagy a média egészének hitelessége szempontjából a gonosz, hazug vagy csak bulvártartalom, könnyen lehet, hogy a komoly apparátust igénylő „felhasználófilter” és ezzel párhuzamosan valamiféle „központi” szerkesztési kontroll nagyobb kárt okoz, mint amekkora maga a probléma.

Sok felhasználó ezekben a hetekben kezdi belátni, hogy a probléma alapvetően a saját magatartása: klikkjeinkkel, megosztásainkkal mi magunk generáljuk a hírfolyam főbb tartalmát. Ha média- és demokráciaszempontból nézzük az ügyet, akkor egy szabad társadalom nem puha cenzúrával, hanem a valódi hírek, minőségi anyagok dömpingjével, az álhíreket leleplező oldalak promotálásával tehet az új hazugságkultusz ellen. Nem véletlenül írta az egyik amerikai blogger szarkasztikusan: „A Facebook inkább próbálja meg az emberi természetet megváltoztatni.”