szerző:
Torontáli Zoltán

Előremenekülnek a légitársaságok, megelőznék, hogy meg tudjon jelenni mellettük egy Uberhez vagy Teslához hasonlítható kellemetlen versenytárs. Kénytelenek kényeztetni minket, megnéztük, hogyan.

Ha választania kellene, hogy egy rövid repülőúton szélessávú wifikapcsolat vagy egy főétel legyen benne a jegyárban, miképp döntene?

Kaja vagy wifi?

A műholdas internettel foglalkozó Inmarsat felmérése szerint az európaiak több mint fele inkább a wifit választaná. Ami persze nem csoda, annak fényében, hogy mennyire netfüggő lett az élet, és a fapadosok korában az utasok hozzászokhattak, hogy visznek magukkal egy szendvicset a fedélzetre.

©

A Lufthansa még szokott ugyan adni „ingyen” szendvicseket rövid távú járatain, de a minap bejelentette, hogy hamarosan szélessávú internetet is kínál ugyanezeken a gépeken. A repülőket most kezdték átalakítani, a programban részt vesz a csoporthoz tartozó Austrian Airlines és a Eurowings is, így legkésőbb 2018 második felében már biztos, hogy Budapestre is csak olyan gépek fognak járni, amelyek fedélzetén nem kell leszakadni a netről. A szendviccsel ellentétben azonban ez a kezdeti beetető időszak után nem lesz ingyenes. Ahhoz, hogy egy utas 10 ezer méteren is youtube-ozni tudjon, 12 eurót, azaz majdnem 4 ezer forintot kell majd fizetni (a fedélzeten, bankkártyával). Emellett lesz két korlátozottabb elérés is, 3, illetve 7 euróért.

„Örültem, hogy eddig legalább a repülőn nem tudtam dolgozni az internetkapcsolat hiánya miatt, de most már nincs menekvés” – poénkodott Carsten Spohr, a légitársaság elnök-vezérigazgatója a bejelentéskor.

A Lufthansához hasonló hagyományos légitársaságok élet-halál versenyben vannak az utasok kegyeiért. A német cég például éppen aznap vesztette el az utasok száma alapján számított európai vezető helyét, amikor a wifi kiterjesztését bejelentette.

A Ryanair tavaly már több utast szállított, mint az egész német gyökerű csoport

(amelybe a fentiek mellett a Swiss is beletartozik): összesen 117 milliót.

A 12 eurós wifi nem hangzik rosszul, főleg egy üzleti utazónak nem, az árérzékenyebb utasok viszont halkan megjegyezhetik, hogy számukra a fapadosok más dimenzióban vannak: újabban már 66 euróért el lehet repülni Amerikából több nyugat-európai városba, és hamarosan lehet, hogy ez fordítva is így lesz. A JetBlue amerikai légitársaság pedig éppen egy nappal a németek után jelentette be, hogy a szélessávú internetet ingyen (a jegyárba foglalva) adja minden gépén.

Az árháború mellett a hagyományos modellben működő társaságok másik parája mostanában az lett, hogy a repüléshez kötődő szolgáltatásokban megjelenik egy Uberhez vagy Airbnb-hez hasonló szereplő. De attól is érezhetően tartanak, hogy bárki megcsinálja azt, amit például a Teslának sikerült az autóiparral: hirtelen belépni a piacra valami egészen új üzleti és technológia modellel.

©

A légitársaságok alaptevékenysége (utasokat elvinni A pontból B pontba repülővel) persze sokkal jobban védett, mint a taxisoké vagy a szállodáké, de minden más kiegészítő szolgáltatásban ott a félelem, hogy valaki valahol kitalálja a nagy ötletet, amivel elviszi a piac egy jelentősebb részét.

Elég csak arra gondolni, hogy a légitársaságoknak ősidők óta léteznek a törzsutasprogramok, és tonnányi adatot tárolnak az utazókról, de ezt eddig nem használták ki valami fantáziadúsan. A lerepült kilométerek után adott ingyenrepülőjegy ezeréves modellje mellett innovatív ötletek sorára lesz szükségük, hogy nyeregben maradjanak.

A hvg.hu az elsők között nézhette meg Frankfurtban, hogy a fedélzeti wifi mellett mi készül a Lufthansa boszorkánykonyhájában.

A sok fejlesztési vonal közül talán a legérdekesebb az, amely sok utazó életét könnyítheti meg:

ne kelljen egyórás kalandparkon átkelni, amíg valaki eljut a repülőgépig.

A Lufthansánál azt láttuk például, hogy a csomagfeladás várhatóan olyan automatikus lesz, mint ma az online becsekkolás. Nem lesz szükség reptéri kezelőre, mert egyrészt a vonalkódot otthon is ki lehet nyomtatni, másrészt, ha a légitársaság által árult speciális bőröndöt vagy az utazó saját bőröndjére tehető intelligens tartót használnak, akkor semmit sem kell tenni, csak ledobni az előre becsekkolt csomagot a reptéren a gumiszalagra. Ez 70 százalékkal csökkenti a csomagfeladás idejét.

A csomag útját az utas a mobiltelefonján, a légitársaság applikációjában nyomon követheti, még azt is azonnal láthatja, ha elveszett, vagy célt tévesztett. Utóbbi esetben azonnal, a mobilapplikáción belül igényelhet kártérítést – például egyetlen kattintással elfogadhat egy 100 eurós Amazon-utalványt. Ennek a fejlesztési iránynak az a lényege, hogy minél kevesebb emberi erőforrásra legyen szükség, és az utast ne kelljen az ügyfélszolgálatnak kezelnie.

A költségcsökkentés itt legalább akkora hajtóerő, mint az ügyfelek elégedettsége.

Képünk illusztráció.
©

Egy másik fejlesztés a beszállókapukhoz eljutást gyorsítja. A németek még nem tudták eldönteni, hogy biometrikus azonosítást vagy mobiltelefonos bluetooth-kapcsolatot fognak használni, de biztosnak tűnik, hogy a beszállókártyát hamarosan még digitális formában sem kell majd felmutatni sehol. A biometrikus verzióban az utas mentében végighúzza a kezét egy szerkezeten, amely azonosítja, és nem kell még megállnia sem. A bluetoothos megoldásban a mobiltelefont kell közel vinni a beléptető kapukhoz, de nem kell szórakozni a QR-kódok leolvasásával – ahogy az ma már eléggé elterjedt. A reptérre érkezéstől a beszállásig eltelt idő ezekkel a fejlesztésekkel jelentősen csökkenthető – ismét csak nem beszélve a légitársaság költségeiről. A rossz hírt a földi kiszolgálókat foglalkoztató cégek kapják:

az alkalmazottaikra és a szolgáltatásaikra egyre kevésbé lesz szükség.

Aki pedig a régi beidegződéseire hagyatkozva indulás előtt egy órával átmegy a biztonsági ellenőrzésen, az arra számíthat, hogy nem fog unatkozni a reptéren. A Lufthansa ugyanis – más légitársaságokhoz hasonlóan – végre elkezdte megrajzolni az utasok egyéni profiljait. Ha a reptéren elhelyezett rengeteg szenzor azt érzékeli, hogy egy utas már benn van az ellenőrzés utáni zónában, de van még egy órája beszállásig, és a szokásai alapján tudják róla, hogy kapható egy kis extra kényelem megvásárlására, akkor azonnal küldenek a mobiltelefonjára egy 25 euróért megvehető alkalmi belépőt a business váróba.

Ott aztán degeszre tömheti a hasát, felpattinthat egy sört, nézheti a tévét, vagy vehet egy zuhanyt.

Azt az utast azonban nem fogják hasonló marketinggel zaklatni, akiről látják, hogy esélytelen rávenni egy ilyen kiadásra. Bármilyen egyszerűnek is tűnik ez a fejlesztés, a valóságban nem az. A légitársaságnak valós időben tudnia kell, hogy pontosan hol jár az utasa, ehhez alaposan be kell épülnie a reptérre. Emellett azt is látnia kell, hogy mennyi hely van a business váróban az adott pillanatban és a következő egy órában, és legfőképpen: nagyon jól kell meghatároznia, hogy milyen az utas profilja. A legnagyobb nehézséget Európában egyébként nem is az adatok elemzése, hanem a felhasználása jelenti. A profilok kiaknázása jogi szempontból nem olyan egyszerű, mint Amerikában, ahol az Amazon könyvet ajánl a vásárlóinak, a Google meg célzott reklámmal bombázza az internetezőket.

Minden megállíthatatlanul halad az élőmunka visszaszorítása felé.

Ebben az iparágban is munkahelyek fognak elveszni, talán nem véletlenül sietett Carsten Spohr most is leszögezni, hogy ők idén 3 ezer embert vesznek fel. A fedélzeti hajózó személyzet mellett azonban valószínűleg nem a munkájukat elvesztő reptéri alkalmazottakra gondolhatott, sokkal inkább mérnök-informatikusokra.