szerző:
MTI / hvg.hu

Lázár János egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy újra kellene szabályozni a sörpiacot, hogy a kisebb sörgyártókat hozzák helyzetbe a nagy multikkal szemben.

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt "igyekszik eltaposni" egy multi - mondta lakossági fórumán a miniszter.

Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól

- jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért "a végsőkig elszánt" a küzdelemben.

A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek. Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni - tudatta.

Lázár közölte, hogy Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, de elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ - utalt a miniszter a Heineken logójára. Mint mondta, a cég az 50-es években - éppen a politikai jelentése miatt - kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a '90-es évek óta használja újra a vörös csillagot - idézte föl a miniszter.

Csütörtökön korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is arról beszélt, hogy "politikai tartalmat hordoz" a Heineken vörös csillaga, illetve hogy állami támogatást kaphat az Igazi Csíki Sör gyártója.

Lázár János emellett arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely - Németországban már nem engedélyezett - génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el.

A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte azt is, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.