szerző:

Durva túlárazásokra bukkant az Európai Bizottság a Nemzeti Közszolgálat Egyetem (NKE) és a kormányhivatalok egyik közös projektjénél, amelyre 17,5 milliárdos uniós támogatást kaptak – írta a 24.hu. A bizottság levélben kért magyarázatot.

Erősen túlzónak, vagy akár teljesen indokolatlannak találták az egyik uniós projekt több tételét is az Európai Bizottság szakemberei – értesült a 24.hu. A kifogásokról levelet küldtek a Lázár János vezette Miniszterelnökségen működő irányító hatóságnak.

Korábban az NKE nyerte el a támogatást "a közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztésére".

A kormányhivatalokkal közösen megvalósított projektben közszolgáknak képzéseket szerveznek, igyekeznek megtanítani őket a szolgáltató jellegű munkavégzésre, az állami és önkormányzati hivatalnokok képzésére tananyagot fejlesztenek ki, és a teljes közszolgálati továbbképzési rendszert megújítják.

Az Európai Bizottság szakemberei, akik tavaly év végén vizsgálták a projekt elszámolását, a levelükben többek között azt írták, az előkészítésre betervezett 875 millió és a 3,1 milliárdos személyes költségek erősen túlzónak tűnnek.

De kilóg a lóláb a beszámoló szerint a képzési költségeknél, az oktatási helyiségek bérlésére szánt összegeknél és a képzéseken részt vevők élelmezésének költségeinél is. A berendezések több mint 4 milliárdos költségénél pedig több olyan tételt is azonosított az EB, amely nem vagy nem szorosan kapcsolódik a projekt megvalósításához – tették hozzá.

A 24.hu szerint az Európai Bizottság illetékes szerve arra szólította fel a levélben a magyar irányító hatóságot, hogy támassza alá, igazolja a kifogásolt tételek indokoltságát, és a számítási metódust és költségbecslést ossza meg vele. Két hónapot adtak a levél megválaszolására.

A portál egy meg nem nevezett forrása szerint a megfogalmazás arra utal, hogy Magyarország vagy saját maga húzza le a kifogásolt tételek nagy részét a listáról, vagy Brüsszel komoly büntetést helyezhet kilátásba a projektnél, az arra szánt uniós forrás jelentős részét pénzügyi korrekcióként vissza is veheti.

A Miniszterelnökség a portálnak megerősítette, hogy az EB a különböző projektelemek költségvonzatának áttekintését és indoklását kérte az irányító hatóságtól. A hatóság jelenleg vizsgálatokat folytat az ügyben, és válaszát a két hónapos határidőn belül el fogja juttatni az EB-nek – tették hozzá a tárcánál.