szerző:

A Budai Vár egyetlen élelmiszerboltja a kikért adatok szerint feltűnően olcsón jut helyhez, amiért egy ideig ráadásul fizetnie sem kellett.

A budai Vár egyetlen élelmiszerüzletét és dohányboltját a CBA Budavár Kft. működteti, amelynek két tulajdonosa a CBA-alapító  Baldauf László és Féniász Péter. Veres Dávid független önkormányzati képviselő kikérte az 550 négyzetméteres, részben önkormányzati, részben társasházi tulajdonú helyiség bérleti szerződését, amit a Magyar Narancs mutatott be. 

Ebből kiderült, hogy az üzlethelyiségből 305 négyzetméter tartozik az önkormányzathoz, amit a CBA most mindössze 1918 forint/négyzetméter áron bérel. Egy megkérdezett ingatlanszakértő szerint a Vár kevésbé frekventált területein is ennek a többszörösét kérik el a piaci alapon üzlethelyiséget bérlőktől.

A lap szerint a társasházra jutó 245 négyzetméter után még ennél is kevesebbet fizet a CBA Budavár, alig 900 forintot négyzetméterenként. A társasházban a legnagyobb tulajdonos az önkormányzat, a ház közös képviseletét pedig az önkormányzati tulajdonú, I. kerületi Házgondnoksági Kft. látja el, így az árba a lakóknak sincs beleszólásuk, csak az önkormányzatnak – olvasható a cikkben.

Az önkormányzati többségű társasházi közgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy a CBA csak 2009-től fizessen bérleti díjat, miközben azt már 2008 elejétől használták. Így az üzlet egy részéért egy évig egyáltalán nem fizetett bérleti díjat a CBA, a 2009–2011 közé eső díjat pedig utólag rendezték.

A lap megemlíti azt is, hogy a CBA Budavár bevétele 2015-ben meghaladta a 2,3 milliárd forintot, amiből 185 millió forint volt a tiszta nyereség.