szerző:
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megerősítette a KPRIA, hogy magyarországi leányvállalata részt akar venni a paksi bővítésben.

A paksi bővítésben való részvétel az egyik fő célja a KPRIA magyarországi leányvállalatának, amely csütörtökön került az Opimus Group és a Konzum többségi tulajdonába – ezáltal pedig Mészáros Lőrinc közvetlen érdekeltségébe. A cseh energetikai konszern elnök-vezérigazgatója erről a Portfoliónak beszélt. Az interjúban Ctrirad Necas kiemelte: a KPRIA nem csak az Opimus és a Konzum stratégiai partnere, de a Roszatomé is, és korábban több atomerőmű építésében, felújításában vett részt.

A vezérigazgató azt sem titkolta, hogy az itteni leányvállalat 2015-ös létrehozását a paksi bővítést terve indokolta. Arra a kérdésre, hogy milyen részt vállalhatnak a beruházásból ezt válaszolta: „számunkra kulcsfontosságú terület a primer kör alkatrészeinek tervezési-mérnöki feladata, mely téren jelentős speciális know-how-val rendelkezünk”.

A Paks II. beruházás kivitelezése 2018-ban indulhat – erről már Alekszandr Kazin, a Roszatom nemzetközi ügyekért felelős alelnöke beszélt egy orosz szakportálnak. Az már néhány napja tudható, hogy az első tendereket akár heteken belül kiírhatják, így Mészáros Lőrincék jó időben léptek.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Beszállna a Paks II beruházásba Mészáros Lőrinc?

Nagy múltú energetikai cég itteni leányvállalatában szerzett többségi tulajdont a felcsúti polgármesterhez köthető két tőzsdei cég két nappal az után, hogy bejelentették: hamarosan kiírják az első tendereket a Paks II beruházáshoz.