szerző:
hvg.hu

Torták, virslik, kenyerek – a Magyar Élelmiszerkönyv vonatkozó módosításai szerint idén ezen élelmiszereknél szigorítják az összetételre vonatkozó előírásokat. Június 22-étől, csütörtöktől érvényes az új kenyérszabályozás.

Rozs, rozsos, teljes kiőrlésű, Graham, tönköly, fehér, kézműves – új összetétel alapján lehet sütni csütörtöktől ezeket a kenyereket a Magyar Élelmiszerkönyv vonatkozó előírásai szerint.

A rozskenyereknél az eddigi 40 százalékról 60-ra kell növelni a rozstartalmat, a rozsosnál pedig 15,1 százalékról 30-ra. A teljes kiőrlésű termékeknek bizonyítottan 60 százalék vagy afeletti mértékben kell teljes kiőrlésű lisztből készülniük a korábbi mindössze 5 helyett. Minimum 90 százalékban Graham-lisztet kell használni sütésnél a Graham-kenyérnél, és 60 százalékban tönkölylisztet a tönkölyösnél.

A házi kenyér elnevezés megszűnik, helyette fehér vagy búzakenyér lesz. Kézműves kenyérnek csak azokat a kenyereket lehet nevezni, amelyek főleg kézi technológiával, adalék- és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek.

Jövőre a sótartalomra vonatkozó előírás is változik: 1,3 és 2,35 század százalék közötti lesz az arány 2018-tól a mostani 1,5–2,8 százalékos tartomány helyett.

A tápértékre, valamint a 100 grammra számított zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost és só mennyiségét tartalmazó tájékoztatót a csomagolatlan termékeken is el kell ezentúl helyezni, vagy pedig írott formában, az üzletben is elérhetővé kell tenni, és átadni a vásárlóknak, ha kérik – derül ki az Index összefoglalójából.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!