szerző:
hvg.hu

A brit élelmiszerbiztonsági hivatal szerint a korábbi 21 ezres becsléshez képest jóval több tojást kell megsemmisíteni az országban a holland farmokról származó rovarirtószer-szennyeződés miatt.

A botrány augusztus elején robbant, amikor holland eredetű szennyezett tojást találtak a hatóságok Németországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban és Hongkongban. Később kiderült az is, hogy már a szomszédunkban, Szlovákiában is fedeztek fel a Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert tartalmazó tojásokat.

Az ügy miatt 180 tojástermelő telepet zártak be, az Aldi pedig bejelentette, hogy kivonja a forgalomból az összes tojást Németországban.

Az Egyesült Királyságban korábban 21 ezerrre becsülték a fertőzött tojások számát, ám a brit élemiszerbiztonsági hatóság csütörtökön bejelentette, hogy összesen 700 ezer szenyezett tojás kerülhetett forgalomba az országban, amit azonnali hatállyal kivonnak a forgalomból - írja az Independent.

Az eset kapcsán uniós szinten zajlanak nyomon követési vizsgálatok. Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint nem merült fel, hogy Magyarország érintett lehet a "holland tojásügyben". A Nébih szakemberei folyamatosan kapcsolatban állnak a tagállamok társhatóságaival, hogy indokolt esetben a szükséges intézkedéseket és a lakosság tájékoztatását haladéktalanul megtehessék.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára péntektől augusztus végéig elrendelte a Magyarországra érkezett tojástételek és tojástermékek célellenőrzését.A "holland tojásügyben" érintett tételek szennyezettsége eltérő lehet - tájékoztatott a Nébih. Ennek számos oka lehet - összegezték a szakemberek -, mivel a szóban forgó készítmény, a Fipronil hamisított készítmény, amivel kezelték az állatokat. Magának a hamisított szernek a szennyezettségi mértéke is különböző lehet, így a telepek érintettsége is. Mindezen túlmenően a tojásban mért szennyezettséget számos tényező befolyásolja, így például a kijuttatott szer mennyisége, a kezelés módja, a kezeléstől eltelt idő is.

A belga élelmiszeripari hivatal néhány napja bejelentette, hogy már júniusban kérték az államügyészt, hogy indítson vizsgálatot, mivel egy tojástermelő farm már jelezte nekik, hogy gond lehet a tojásokkal. Az ügyet azonban nem akarták akkor nyilvánosságra hozni, hogy a teszteket titokban végezhessék el a csalással gyanúsított üzemekben.

A szenyezett tojások kódjánainak listája itt található.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!