szerző:
hvg.hu

A kormány május végén fogadta el születési ráta növekedését szolgáló akciótervet. Akkor azt közölték: a csomag egyik elemeként a jelzáloghitellel rendelkező családoknál három gyerek esetén elengednek egymillió forintot a tartozásból, további gyerekek esetében további 1-1 milliót leírhatnak. A részletszabályokat ismertették az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

A rendelkezés 2018. január 1-től lép hatályba, és az ezt követően született gyermekekre vonatkozik – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

További fontos tudnivalók:

  • Nem csak a megszületett gyerekek számítanak, a terhesség 12. hetétől igénybe lehet venni a támogatást.
  • A korábbi javaslathoz képest bővülés, hogy a jövőben felvett hitelekre is érvényes lesz az új szabály
  • A csokhoz felvett hitelre is érvényes
  • A már meglévő gyerekeknél beszámítják a vér szerinti és az örökbefogadott gyerekeket is, felső életkorbeli határ pedig nincs, tehát a már nagykorú gyerekek is beszámítanak.
  • Nem szabják feltételül, hogy együtt éljenek a szülőkkel a nagykorú gyerekek.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a banktól kell igényelni a támogatást, ők bírálják majd el a kérelmet, és írhatják jóvá az 1 milliós támogatást, az államkincstártól pedig utólag hívja le a bank.

További részletek:

  • Ha nem fogadja el a bank a kérelmet, akkor a kormányhivatalhoz lehet fordulni felülbírálati kérelemmel.
  • A kihirdetés előtt is meglévő kölcsönnél az ingatlanfedezetű lakáscélú és a szabad felhasználású hitelre is alkalmazható a támogatás, a kihirdetés után felvetteknél csak a lakáscélúakra.
  • Azok kaphatnak támogatást, akik legalább 50 százalékban tulajdonosok a fedezetként szolgáló ingatlanban.
  • Büntetett előéletű személy nem igényelheti, ahogyan köztartozással sem lehet felvenni, tehát a NAV-tól kell egy igazolás és a BM-től egy erkölcsi bizonyítvány.

Hornung Ágnes azt is közölte: 10-20 milliárdos kiadással számolnak évente, jövőre 17 milliárddal, de a pontos összeget csak utólag tudják megmondani. A lakáscélú támogatások 2018-as keretét 10 milliárd forinttal mindenesetre megemelték. A tárca adatai szerint jelenleg 214 ezer kétgyermekes családnak van lakáshitele. A tapasztalatok alapján azt mondják, hogy 5%-uk vállalna három vagy több gyermeket. Mindenesetre a jövőre elkölteni tervezett 17 milliárd ennél az 5 %-nál több, összesen 17 ezer család támogatására lenne elegendő.

 A támogatást a bankok előtörlesztésként fogják jóváírni, az előtörlesztési díjat az állam fizeti meg a banknak. Arra a kérdésre, hogy a bankokkal egyeztettek-e, Hornung, azt válaszolta: egyeztetnek, de ezért is kell dec. 31-ig elfogadni a részletszabályokat, hogy legyen idő felkészülni arra, mi lesz januártól.

Előzmények, kalkulációk

A tervek májusi ismertetését követően sok volt a bizonytalanság, de az összegek ismeretében már tudtunk számolni. Akkor az jött ki, hogy az intézkedés havi 11 ezer forintot hoz egy ötmilliós lakáshitelt törlesztő családnak.

Amennyiben egy nagycsaládosnak jelenleg 5 millió Ft 5%-os kamatozású hiteltartozása van, amelynek hátralévő futamideje 10 év, annak jelenlegi törlesztőrészlete 53 ezer Ft. A három gyermek után járó 1 millió Ft-os kedvezménnyel a törlesztőrészlet esetükben 20%-kal csökken, azaz 42 ezer Ft-ra mérséklődik. 

Az elfogadott akcióterv értelmében 2030-ra a jelenlegi 1,5-ről 2,1 százalékra szeretnék növelni a születési rátát. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta,

"a kormány arra az egyszerű igazságra jutott, hogy a kis támogatás kicsivel több gyereket, a nagyobb támogatás sokkal több gyereket jelent."

 A már említett, a lelzáloghiteles családosokat érintő intézkedésen kívül a májusban bejelentett csomagban ezek az elemek szerepeltek:

  • A diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nők számára 2 gyereknél a tartozás 50 százalékát, több gyereknél az adósság 100 százalékát elengedi a kormány
  • A diplomás gyed időtartamát egy évvel kitolják, így az már a gyerek kétéves koráig kitolódik.
  • Soha nem látott bölcsődefejlesztés indul.
  • A külföldön élő vagy külhoni magyarok előtt is "óvatosan" megnyitják a családtámogatási rendszert, a Kárpát-medencében is jegyezhetnek babakötvényt.
  • Feláll egy kutatóintézet is, amely az intellektuális tudást adja majd.

Ezekről a csomagelemekről a mai tájékoztatón nem volt szó.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!