szerző:
hvg.hu

Felvilágosító kampányba kezd a Nébih és az utazási irodák: nemsoká már felelőssé teszik a turistákat, ha kórokozókat hoznak haza a nyaralásból.

Két év múlva már megintik azt a turistát, aki a hazai növény- és állatállományra veszélyes kórokozókat hurcol be az országba. Az utazási irodák mostantól felvilágosítják a nyaralókat, hogy egyetlen leanderhajtás fertőzése is letarolhatja a kiskertet – írta meg a HVG.

Gyökeres fűszernövények és mimóza, vágott orchidea, sivatagi rózsa, vöröshagyma, gabonazsizsikkel fertőzött száraztészta, moha és talaj – csak néhány azok közül a veszélyesnek minősített szuvenírek közül, amelyeket a Nébih ellenőrei elkoboztak az utóbbi hetekben végzett ferihegyi ellenőrzések során. Sokan nem tudják ugyanis, hogy az EU-n kívülről tilos, pontosabban növényegészségügyi bizonyítványhoz kötött a legtöbb növény behozatala.

A Nébih most összefogott az utazási irodákkal a hatékonyabb tájékoztatásért. Szóróanyagokkal, felvilágosítással látják majd el az utazásszervezőket, és országos kampányt is indítanak a jobb tájékozódás érdekében – más kérdés, hogy ezt miért éppen a nyár végén teszik. Az indoklás szerint azért, mert elkezdenek előkészülni arra, hogy az EU-ban 2019. december végétől a turistákat is felelőssé teszik, ha kórokozókat importálnak.

Szigorú ellenőrzést folytattak a Nébih szakemberei az elmúlt hetekben az ukrán határnál is. Azt tapasztalták: noha kihirdették, hogy nem szabad a szomszédos országból állati eredetű terméket behozni, minden második beutazó fittyet hányt a szabályra. Persze nem biztos, hogy egy kósza parizeres szendvics lesz az oka, ha netán mégis megjelenik Magyarországon a Kárpátalján augusztusban felfedezett állatbetegség, ám bőséggel akad arra példa, hogy a gyanútlan turisták olyan kórokozókat cipelnek haza a nyaralásukról, amelyek aztán a hazai növényeket vagy állatokat károsítják.

További részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

©