szerző:
hvg.hu

Az MVM Paks II. Zrt. közel 1 milliárd forintot szánt a két új atomerőmű blokk építésének kommunikációjára, illetve társadalmi elfogadottságának monitoringozására.

A Közérdekvédelmi Központ honlapján nyilvánosságra hozta az MVM Paks II. Zrt. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban kötött szolgáltatási és beszerzési szerződéseit, mivel azokat továbbra sem tette hozzáférhetővé az atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalat – írja az atlatszo.hu. A tényfeltáró portál megállapítja: a beruházás átláthatósága keveset javult április óta, pedig Lázár János kancelláriaminiszter, valamint Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter a beruházás titkosításának enyhítését ígérte.

"A jövőben minden további megszerzett dokumentumot nyilvánosságra hozunk a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. A beruházásra szánt 4000 milliárd forint közpénz, amelynek elköltése évek óta átláthatatlanul folyik. Felhasználását joga van nyomon követni a magyar lakosságnak és gazdasági szereplőknek, akik adóforintjaikkal kifizetik a számlát, és viselik az atomerőmű-bővítés hosszú távú környezeti és gazdasági következményeit" – olvasható az antikorrupciós civil szervezet honlapján.

A Közérdekvédelmi Központ által most letölthető formában közzétett 255 dokumentum (köztük két, a HVG Kiadójával kötött, egy reklámkiadványra és egy piackutatásra vonatkozó szerződés) annak az adatkérésnek az eredménye, amit Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és a központ alapítója indított még 2014-ben. A szerződéseket csak hosszas egyezkedést követően, két és fél év elteltével adta ki a kormányzat, nem kereshető formában.

A szerződéscsomag egyik legfontosabb tanulsága, hogy az MVM Paks II. Zrt. jelentős összeget, közel 1 milliárd forintot szánt a két új atomerőműblokk építésének kommunikációjára, illetve társadalmi elfogadottságának monitoringozására a 2014 és 2016 közötti időszakban – írja a Közérdekvédelmi Központ.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!