szerző:
MTI

Megérkezett szerdán az első antracit szenet szállító hajó az USA-ból Ukrajnába, az Odessza megyei Juzsnij kikötőbe – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az Ocean Ambitious nevű amerikai hajó 62 ezer tonna szenet hozott a Centrenerho nevű ukrán vállalat számára. A cég július végén kötött megállapodást a szénszállításról az amerikai XCoal Energy and Resources vállalattal. A szerződés értelmében az amerikai cég ez év végéig összesen 700 ezer tonna antracitot szállít a Centrenerho vállalatnak.

A hajó kirakodásához már neki is láttak, előreláthatóan ez három napot vesz majd igénybe. A kikötő szerint a következő héten újabb négy, szenet szállító hajót várnak az Egyesült Államokból összesen 295 ezer tonna rakománnyal. Ezek közül egy ismét a Centrenerhónak szállít szenet, kettő viszont a Rinat Ahmetov donyecki oligarcha tulajdonában lévő DTEK magánvállalatnak, egy pedig a Jevrorekonsztrukcija nevű cégnek.

Vitalij Zsukovszkij, a dél-ukrajnai Juzsnij kikötő igazgatója közölte, hogy már van tapasztalatuk teherhajókon érkező szén kirakodásában, hiszen hozzájuk futott be a Dél-afrikai Köztársaságból is májusban az a több mint 220 ezer tonna szénszállítmány, amelyet a DTEK rendelt meg.

Ukrajna azóta küzd szénellátási gondokkal, hogy 2014 tavaszán kirobbant a fegyveres konfliktus a Donyec-medencében, és a szénbányák jelentős része a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alá került. Az ország déli részén, a Fekete-tenger partján lévő Juzsnij a rakománykezelés szempontjából Ukrajna legnagyobb kikötőjének számít. Ukrajna legmélyebb kikötője is egyben, mélysége mintegy 15,5 méter. A kikötő teljes hossza megközelítőleg 2,6 kilométer.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!