szerző:
MTI

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

A képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamat elengedése októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is - közölte Novák Katalin.

A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget, a kamat továbbra is 2,3 százalék marad - tette hozzá.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!