szerző:
MTI

Wolfgang Schäuble szerint minden EU-s országnak át kell állnia az euróra.

A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió pénzévé. Wolfgang Schäuble a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kijelentette: az eurót az EU valutájává kell tenni, el kell jutni odáig, hogy az Európai Unió egésze az eurót használja fizetőeszközként.

Schäuble arról beszélt, hogy Európa politikai integrációja messze a legjobb út az emberi együttélés és a békés világ ideájának valóra váltása felé, és ehhez szükséges Európa gazdasági integrációja is, a gazdasági integrációhoz pedig szükség van egy közös valutára.

A német pénzügyminiszter – aki a tervek szerint az új összetételű német szövetségi parlament, a Bundestag elnöke lesz – kijelentette, hogy a legfontosabb feladat most a kockázatok csökkentése, mert e kockázatok még mindig túl magasak; elég csak megnézni sok EU-tagállam bankrendszerének mérleghelyzetét. Mint mondta, biztosítani kell, hogy az euróövezet kellő mértékben ellenállóképes legyen, ha újabb gazdasági válsággal lenne kénytelen szembenézni, mivel a gazdasági helyzet nem lesz mindig olyan jó, mint most.

Schäuble kitért a Brexitre, vagyis a brit EU-tagság megszűnésére is, alig burkoltan demagógnak nevezve azokat a Brexit-párti brit politikusokat, akik szerint Nagy-Britanniának túl sokba kerül az EU-tagság. A veterán német politikus nevek említése nélkül hozzátette: mindeközben meg kell védeni az EU-tagállamok lakóit "azoktól a demagógoktól", akik azt mondják nekik, hogy Európa "túl sokba kerül". "A britek megmutatták nekünk, hogy ez mekkora ostobaság" – mondta a német pénzügyminiszter a brit EU-tagságról tartott népszavazás kampányában elhangzott Brexit-párti érvekre utalva.

A Brexit-népszavazás kampányában a jelenlegi brit külügyminiszter, Boris Johnson által vezetett Brexit-tábor egyik központi érve ugyanis az volt, hogy Nagy-Britanniának heti 350 millió fontba (120 milliárd forintba) kerül az EU-tagság, és ezt a pénzt inkább a brit állami egészségügyi ellátórendszerre kellene költeni. Ez az állítás azonban már a kampányidőszakban támadások kereszttüzébe került, nemrég pedig a brit statisztikai hivatal független felügyeleti hatóságának vezetője nyílt levélben nevezte "hivatalos statisztikai adatokkal elkövetett visszaélésnek" a brit EU-tagság heti 350 millió fontos költségéről szóló állítást.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!