szerző:
hvg.hu

Elgondolkodtató számítással rukkolt elő egy amerikai pénzügyi blogger. Levezette, hogy egy az átlagnál négyszer többet kereső, egy gyermeket nevelő amerikai házaspár miért nem érzi gazdagnak magát, holott a jövedelme alapján a felső-középosztályba tartozna.

Sam Dogen azt vizsgálta a blogján, hogy miként alakul San Franciscóban, egy 700 ezer dollárt érő házban élő (elképzelt) háromtagú család (elképzelt) büdzséje. A szerző abból indult ki, hogy a férj és a feleség egyaránt 100 ezer dollárt, összesen tehát 200 ezret keres évente. Ebből máris lejön 18 ezer dollár a nyugdíjszámlára, a maradék 30 százalékát pedig elviszi az adó. Marad tehát nettó 127 400 dollár.

Az elképzelt családban az egészség- és életbiztosítások, a házat terhelő jelzáloghitel (ez utóbbi tetemes kiadás, évi 36 ezer dollár), illetve a kocsira felvett kölcsön törlesztése viszi el a legtöbb pénzt. A család egy évben kétszer megy nyaralni ( 8 ezer dollár), havi ezer dollárt költ élelmiszerre, rendben tartja a házat, a gyerek évi 5 ezerért vesz különórákat, kétezer dollár még jótékonykodásra is elmegy. Vagyis semmi rendkívüli. És mennyi marad a végén? 5700 dollár. A blog szerzője mindebből azt a következtetést vonja le, hogy a magas fizetés még nem jelent gazdagságot. Ki kell jelölni a prioritásokat, ha valaki jól keres és úgy is akarja érezni, hogy jólétben is él. (képünk illusztráció)
 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!