Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Kiállhatatlannak, túlságosan szigorúnak tartják ellenfelei, a népszerűség pedig láthatóan nem hajtja Wolfgang Schäublét, aki a héten búcsúzott el az európai pénzügyminiszterek tanácsában, jövő héten pedig a Bundestag elnökévé választhatják meg. Visszavonulása azonban egy pillanatig nem merült fel. Portré Európa vasmarkáról.

A kollégáim idegeire mentem.

Ezzel búcsúzott a napokban a Financial Timesnak nyilatkozva Németország és az euróövezet egyik legbefolyásosabb politikusa, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. A jogász, aki 2009 őszén, 67 évesen került a berlini pénzügyi tárca élére, nem csak a leghosszabb ideig töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, de ezt a lehető legnehezebb időszakban tette: végignézte, ahogy a pénzügyi válság telibe kapja előbb az euróövezet gyenge láncszemeinek számító országokat, majd az eurót is. Azt is meg kellett tapasztalnia, hogy kiderül a valutaunióról: inkább a politikai lelkesedés és a gazdasági konjunktúra tartotta egyben, nem annyira a szilárd alapozás.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozásán Luxembourgban 2017. október 9-én. Mellette Jeroen Dijsselbloem holland és Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszter, Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter és Pierre Moscovici, az EU gazdasági ügyekért felelős biztosa.
©

És ezek után magára vállalta a leghálátlanabb szerepet a válság menedzselésekor az írekkel, a portugálokkal, a spanyolokkal és természetesen a görögökkel is – euróövezeti bemutatkozása nagyjából egybeesett a görög adósságválság kezdetével. Athén háromszor került az államcsőd közelébe, ám amíg eleinte emiatt az eurót is temették, a harmadik válság idejére legalább a valutaunió stabilitását sikerült megerősíteni – nem kis részben annak köszönhetően, hogy a Merkel–Schäuble-páros rávette a tagországokat a bankunió vagy a fiskális szigor erősítésére vonatkozó brüsszeli javaslatok elfogadására.

Így fordulhatott elő az, amire Schäuble valószínűleg a legkevésbé sem számított: 2015-ben a görögökkel folyó egyeztetés a válságkezelésből egyszeriben egy egész Európa szeme előtt zajló bizarr politikai bokszmeccsé fajult. Az egyik sarokban Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszterrel, akinek a mandátuma a megszorítások megakadályozására szólt, a másikban pedig a föderatív Európában és a fiskális szigorban egyszerre hívő Schäubléval.

A csatát nem kevés öniróniával a ZDF humoristája, Jan Böhmermann ábrázolta a legjobban V for Varoufakis című videoklipjével.

És bár ebből megtudhattuk: a rettenthetetlen németek és még rettenthetetlenebb pénzügyminiszterük Varufakisz személyében először kerültek szembe egy rettentő ellenféllel, kettejük párbajából végül Schäuble került ki győztesen, amit Varufakisznak a jelek szerint azóta sem sikerült megbocsátania. Szeptember végén, néhány nappal a német választások után egy olyan pólóban búcsúztatta el a távozó minisztert, amelyen egy kerekesszékes figura látható, amint eltapos egy másikat, a felirat pedig: „It’s the economy, stupid!” (A gazdaság számít, ostoba!)

Azok kedvéért, akik netán szerettek volna valami mást belelátni a karikatúrába: Bill Clinton választási kampányának szlogenjét Schäuble némileg elferdítve vágta oda Alekszisz Ciprasz görög kormányfőnek 2016 elején, a davosi világgazdasági fórumon. „It’s the implementation, stupid!”, vagyis „a végrehajtás számít, ostoba!”

A mondatból a jelek szerint Varufakisznak leginkább az ostoba jelző ragadt meg, a görög kormány a pénzügyminiszter viharos távozása után azonban nem volt ennyire finnyás. Visszatérve a szomorú valóság talajára szép csendben nekiállt végrehajtani mindazt, amit a csőd elkerülése érdekében előírt számára Schäuble. Vagyis a pénzügyminiszterek tanácsa, illetve, hogy még pontosabbak legyünk a tagországok. Egyáltalán nem igaz ugyanis, hogy a német politikus egyedül képviselte a népszerűtlen, kemény álláspontot, csak ő volt az, aki a leghangosabban ki is mert állni mellette. És hallgattak is rá.

Nem lesz már olyan, mint eddig

A pénzügyi tanács hétfői ülésén a mostani görög pénzügyminiszter, Euklid Cakalotosz azért Schäuble búcsúajándékának szánt EU-lobogóra azt írta: soha nem lesz már olyan, mint eddig volt.

De vannak olyanok, akiknél az évek – és a hitelező trojka megszorításai után beindult gazdasági növekedés – megszépítették a kemény tárgyalások emlékét.

Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök kormányának egykori államtitkára, Luís Campos Ferreira egy mostani írásában így fordult hozzá: "Térj vissza, Schäuble, megbocsátunk neked!"

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a G7 pénzügyminisztereinek és a központi bankok kormányzóinak kétnapos találkozóján 2015. május 29-én Drezdában.
©

„Ez azért jól esett” – jegyezte meg a Financial Timesnak adott interjúban (többször is) a német politikus, aki úgy látja, éppenséggel lenne is miért visszatérnie. Például, hogy meggyőzze valamennyi tagországot: a gazdasági integráció – benne az euróval – az egyetlen út a valódi unió felé, és hogy a szigor az egyetlen módszer a szerinte valahol most is érlelődő válság elkerülésére.

És hogy ő maga miként is értékelte az elmúlt nyolc évet?

Persze voltak hibák. De abban már nincs egyetértés, hogy melyek is voltak ezek.

Elmúlt 45 év

Schäublénak persze nem is kellett betennie a lábát az EU-ba, hogy kellő mennyiségű ellenséget gyűjtsön maga köré. Kereszténydemokrata politikusként 1972-ben – jogi doktorátusa megszerzése után egy évvel – lett tagja a német szövetségi parlamentnek. A freiburgi adóhivatal vezetői posztját adta fel a politikai karrierért, és a lépés bejött: egyéni képviselői helyét azóta minden választáson meg tudta őrizni.

A kormányban 1984-ben kapott először tisztséget: Helmut Kohl kabinetjében a kancelláriát vezette tárca nélküli miniszterként. Két évvel később, mikor botrány tört ki, mert a kancellár egy interjúban a náci Németország propagandaminiszteréhez, Josef Goebbelshez hasonlította Mihail Gorbacsov szovjet vezető nyilatkozatait, ő volt az, aki lebeszélte Kohlt a bocsánatkérésről. Az indok: azzal gyengeségét mutatná.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjának Brémában tartott találkozóján Helmut Kohl és Wolfgang Schäuble 2000. február 16-án.
©

1989 után, már belügyminiszterként sokkal fontosabb feladatot kapott a kancellár egyik legfőbb bizalmasának tartott politikus: a nyugatnémet kormány képviseletében ő vezényelte le a két Németország egyesítésének folyamatát.

Keménységét nem csak a tárgyalóasztalnál bizonyította. Az egyesítés után kilenc nappal egy kampányrendezvényen fegyverrel támadt rá egy Dieter Kaufmann nevű férfi, a lövések az arcán és a gerincén érték, emiatt egy életre kerekesszékbe kényszerült. Alig három hónappal később mégis visszatért, és a következő években már Kohl utódjaként emlegették.

A CDU 1998-as választási veresége a kancellárságról szóló álmokat egy időre elmosta, Kohl helyére mégis Schäuble került, ha nem is a kormány, de a párt élén. Ez sem tartott azonban sokáig: 2000-ben derült fény a „System Kohl”-ra, a kereszténydemokrata párton belüli korrupciós hálózatra. A botrányban Schäuble neve is besározódott: kénytelen volt elismerni, hogy hat évvel korábban elfogadott pénzt Karlheinz Schreiber német-kanadai fegyverkereskedőtől, aki több kétes ügylet lebonyolítását segítette elő a pártnak juttatott kenőpénzekkel.

A szuperpáros

A pártfinanszírozási botrány könnyen véget vethetett volna karrierjének, ehelyett a legfontosabb eredménye az a generációváltás lett, amely Angela Merkel később kancellárt segítette a CDU élére. Ellenlábasból végül Merkel legfőbb szövetségesévé is ő vált. A 2005-ös kampány idején kül- és biztonságpolitikai szakértőként segítette a jövőbeni kancellár munkáját, a választás után elhúzódó koalíciós tárgyalások eredményeként azonban végül a belügyminiszteri tárcát kapta meg a nagykoalícióban.

Angela Merkel és Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a Bundestagban, a német parlament alsóházában 2012 júniusában Berlinben.
©

A meglepő váltás a következő választások után, 2009-ben történt: a belügyminisztérium helyett a pénzügyminiszteri tárca került Schäuble vezetése alá. Ebben gazdasági tudása helyett inkább óriási politikai tapasztalata játszhatott közre – feladat pedig akadt épp elég, hiszen a számára annyira kedves európai integráció a válság miatt éppen romokban hevert.

Itt kezdődött el aztán az a többéves háború a válságba került országok laza fegyelme és az euróövezet szigora között, amelynek az élére – az EU oldalán – a német pénzügyminiszter állt. És amelynek a révén gyakorlatilag minden európai megismerhette a nevét, többnyire negatív jelzők kíséretében.

Távozását – pontosabban beáldozását – mégsem a görög háziasszonyok okozták, hanem pártja, a CDU gyenge választási szereplése, és ez emiatt elindult kormányalakítási alkudozás. Várhatóan ugyanis a liberális FDP kapja meg a pénzügyminiszteri posztot a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek koalíciójában. Egy „második legjobb“ tárca helyett pedig Schäuble a Bundestag elnöke lehet, ami – akárcsak 2009-ben a pénzügyérség – igen kemény feladatnak ígérkezik a következő ciklusban. Elég arra gondolni, hogy most először egy szélsőjobboldali párt, az AfD is bekerült a parlamentbe – az euró már úgyis meg van mentve, és a megbecsült politikus sem marad fegyelmezésre váró kollégák nélkül.

Az láthatóan szóba sem került, hogy a 75 éves politikus visszavonuljon: sem ő, sem Merkel nem mutatta ennek jelét. És amíg Schäuble nem menne nyugdíjba, valószínűleg a kancellár sem fogja elküldeni. Ahogy 2015-ben a Die Zeitnek jellemezte viszonyukat:

Nehéz ember vagyok, ezt a kancellár is tudja, de a lojalitásommal is tisztában van.