szerző:
hvg.hu

Legalább hat nőnek kellett komolyabb összeget fizetnie a csatornának, mert a műsorvezető zaklatta őket, de ezek után is maradhatott.

Évek óta úgy dolgozott az amerikai Fox News tévécsatorna egyik arca, a politikai műsort vezető Bill O'Reilly, hogy tudtak a szexuális zaklatási ügyeiről - írja a New York Times.

Idén januárban a Fox News például 32 millió dollárt fizetett az egyik áldozatnak, amely legalább a hatodik olyan eset volt, hogy O'Reilly peren kívüli megállapodással lezárta a zaklatási ügyeit.

A lap szerint az ilyen esetekben meglepően soknak számító 32 millió dollárt a csatorna egyik jogi elemzőjének, Lis Wiehlnek kellett fizetni, aki azzal vádolta O'Reillyt, hogy többször is szexuálisan zaklatta, a beleegyezése nélkül folytatott vele szexuális kapcsolatot, és különböző pornográf tartalmakat küldözgetett neki.

Mindezek ellenére a csatorna még ezután sem vált meg a műsorvezetőtől, sőt, ezután még meg is hosszabbították évi 25 millió dolláros fizetéssel járó szerződését, és O'Reilly végül a botrányba csak áprilisban bukott bele.

A New York Times szerint a csatorna tulajdonosa, Robert Murdoch a fiaival, Lachlannel és Jamesszel januárban azt számolgatta, hogy megéri-e kiállniuk a zaklató műsorvezető mellett, akinek végül csak akkor döntöttek a kirúgása mellett, amikor áprilisban nyilvánosságra erült több peren kívüli megállapodása is a korábbi áldozatokkal.

Mindez azok után történt, hogy a csatorna alapítója, Roger Ailes 2016-ban szintén szexuális zaklatás miatt távozott a csatornától.