szerző:
hvg.hu

Előre nem látható körülményekkel indokolva módosította az Épkar Zrt.-vel között közbeszerzési szerződést a Nemzeti Sportközpontok.

Négy hónappal a vége után is drágult egy kicsit a budapesti vizes világbajnokság, ezúttal 103,5 millió forinttal. Most a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda felújításának költsége emelkedett 2,9 milliárd forintra. 

A létesítmény október végén beázott az ott elvégzett légtechnikai rendszert érintő javítások miatt. Ezeket a javításokat pedig azért kellett elvégezni, mert a légtechnikai rendszer a fűtés beindításakor meghibásodott.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint tekintettel arra, hogy a légkezelő berendezés cseréje a tető szerkezetében is változtatást igényel, az érintett tetőszakasz átépítése, illetve felújítása műszaki szempontból nem választható el a légkezelő berendezés cseréjétől, azt azzal egy időben szükséges elvégezni. E munkák elvégzése a téli időszak előtt feltétlenül indokolt.

Az is kiderül a dokumentumból, hogy a Hajós Alfréd uszoda légkezelő berendezésének cseréjét a korábban tervezett típustól eltérő típusú berendezéssel, a felújítási munkálatok keretében megtörtént nyílászárócsere és az épület, valamint a légkezelő műszaki állapota együttesen teszik soron kívül elvégzendő feladattá.

(via Mfor)

hvg.hu Gazdaság

Vizes vébé és hasító turizmus: a kormánynak hisz vagy a számoknak?

A budapesti vizes vébé és a Masters világbajnokság a kormány szerint komoly lökést adott (volna) a turizmusnak. A rendelkezésre álló adatok nem ezt mutatják. A hasonló külföldi sportesemények esetében ugyanez történt, vagyis az lett volna az igazi meglepetés, ha több turista jön a verseny hónapjában.