szerző:
hvg.hu

Lekerült napirendről az M6 nevű csatorna, helyette egyebek mellett a nemzeti főadóra koncentrálnak.

A közmédiában egyelőre letettek attól, hogy újabb csatornát indítsanak – derült ki a Kreatív szerdai médiakonferenciáján. Korábban a meglévő M1, M2, M3, M4, M5, a Duna TV és a Duna World tévécsatornák, valamint a rádiók mellé terveztek egy M6 nevű műsort is, de ezzel kapcsolatban az MTVA vezérigazgatója úgy fogalmazott: „Az M6 fantázianevű gondolatkört egyelőre eltoltuk a távoli jövőbe”.

A halasztás okára Vaszily Miklós nem tért ki. A 24.hu viszont megjegyzi: korábban az NMHH Médiatanácsa tiltotta meg a közmédiának a további terjeszkedést, mivel 2016 októberében olyan médiaszolgáltatóként azonosították a közmédiát, amelyet érint a médiapiaci koncentráció korlátozására vonatkozó szabály.

Vaszily Miklós arról is beszélt a konferencián, hogy átalakítás várható a Duna Tv-nél, amit a közmédiában ők nemzeti főadóként emlegetnek. Azt mondta: az elmúlt években főleg az új tematikus csatornáik, például az M4 Sport elindítására és bevezetésére fókuszáltak, de hamarosan szükséges lehet a Duna Tv körül változtatásokat végezni. Az nem derült ki, pontosan milyen átalakításokról lehet itt szó.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!