szerző:
hvg.hu

Háromszor emeltek le pénzt 2016 vége óta a szegedi Juhász Tibor számlájáról, mert összekeverték egy másik Juhász Tiborral, aki ellen végrehajtást rendeltek el.

A férfi a Délmagyar.hu-nak számolt be az esetekről. A lap 56 éves olvasója először tavaly devemberben kapott sms-t a bankjtától, hogy több mint hárommillió forintot vettek le a számlájáról, így nem maradt semmi pénze. A pénzintézetben megtudta, mi történt: egy végrehajtó iroda inkasszálta a pénzt.

A bankban az adategyeztetés során derült ki, hogy nem a férfinak, hanem egy szintén szegedi névrokonának van adóssága. "Az iroda elnézést kért, és még aznap visszautalta a pénzemet."

Juhász Tibor megnyugodott, hogy az ügy rendeződött, idén augusztusban azonban újra sms-t kapott a banktól: ismét hárommilliót vettek le a számlájáról. Ismét kiderült, hogy a névrokonával tévesztették össze, és megint azonnal visszaadták a pénzét.

Nem úszta meg azonban egy harmadik baki nélkül, legutóbb november 30-án vontak le a számlájáról valamivel több mint egymillió forintot. "A bankban közölték, hogy nem ők hibáztak, és már az iroda is azt mondta, nem ők hibáztak, nem tehetnek arról, hogy a bank az én számlámról emeli le a pénzt. Ment az egymásra mutogatás."

Végül az irodától kapott egy igazolást, amivel Juhász Tibor visszasietett a bankfiókba. Ott elnézést kértek tőle, megint visszatették a pénzt – ötezer forint levonása után – a számlájára, de nem ismerték el a hibát.

A lap megkereste a pénzintézetet, ahonnan banktitokra való hivatkozással csak általános válasz érkezett. Eszerint a hatósági átutalás befogadás alapjául szolgáló adatokat a pénzintézet felé a hatósági átutalást kezdeményező fél – így például a végrehajtó, a NAV, az önkormányzati adóirodák – adja meg, és kötelezettsége neki van annak ellenőrzésére minden szempontból.

A végrehajtó iroda vezető azt válaszolta, hogy programot cseréltek, és az adatok konvertálása során keveredhettek névazonosság esetén a személyi adatok.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!