szerző:
MTI

A nordmann és a kolorádói jegenye számít a két legkeresettebb fenyőtípusnak a karácsonyi szezonban.

A leginkább keresett nordmann fenyő métere hat-, hét- vagy nyolcezer forintba kerül és hasonló összegre lehet számítani, ha a legújabb kedvencből, a nordmann konkurensének számító kolorádói jegenyefenyőből szeretne vásárolni valaki - mondta el a hétfői Magyar Nemzetben Kiss Levente, a Csapi kereskedelmi igazgatóhelyettese.

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága három elárusítóhelyén jellemzően a lemért fák után kell fizetni. Az árusok őstermelők, többségük Zala megyéből, Nagykanizsa, Surd, illetve Somogyból Csurgó, Zákány és Gyékényes környékéről hozza az általuk nevelt és kivágott növényeket Budapestre.

Az elengánsnak, a lakás ékességének is tartott sokféle ezüstfenyő ára jellemzően 5000 forint körüli összeg, a lucért pedig 3-4 ezer forintot kell fizetni. Utóbbi mintha az elmúlt években visszaszorulóban lenne, pedig aki karácsonyra ilyen fát állít a lakásába, annak nem kell lemondania a hamisítatlan fenyőillatról.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!