Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

Tristan Tzara dadaista mester is elégedetten csettintett volna a Puskás FC tao-pályázati szövegét látván, amely amilyen szürreális, olyan eredményes, hiszen a klub évek óta a tao-pénzek első számú kedvezményezettje.

Nemcsak a 155 milliós teakonyha miatt érdemes böngészni a Puskás Akadémia honlapra kitett dokumentumait, nyelvészeti érdekességeket is tartalmazott. Az MLSZ -nek a Puskás FC-nek kiállított tao-határozata arról szól, hogy a klub milyen célokat fogalmaz meg a 2016-17-es évadra, erre milyen tao-pénzeket látna indokoltnak, majd ezt az MLSZ megalapozottnak tartja-e vagy nem.

A Puskásét megalapozottnak tartotta persze – mi pedig beletekinthetünk, hogy milyen gondolatok szerepeltek a klub elképzeléseiben.

Szögezzük le, Puskás Öcsi sem a volt a hexameterek mestere, de azért itt a sporton edződött agynak is elég érdekes mondatokat találtunk – úgy eszmeiségükben, mint formájukban.

A Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, sportszervezet helyzetének bemutatása szekcióban azt olvashatjuk, hogy a klubnak kettős célja volt 2015-16-ban: a fiatal akadémisták számára a játék lehetőségének a biztosítása az NB.I-ben, 2, kivívni a bennmaradást az első osztályban. Megerősítették a védelmet, a középpályát (érkezett 9 játékos – ez így vajon hogyan összeegyeztethető a saját nevelésű játékosok játéklehetőségének biztosításával?), „edzőváltás történt, mely a szakmai stáb egészét érintette” (tehát nemcsak edzőváltás volt). „Klubunk az új vezetőedzővel kívánja elérni a kitűzött célokat, melyhez minden segítséget megad. megerősítése volt.” (?)

©

A csapat tehát magához veszi a legtehetségesebb és legkészebb akadémiai játékosokat. „Ugyanakkor az NB.I-es bajnokságra még nem kész játékosokat” kiajánlják másod- és harmadosztályú csapatoknak, az akadémia olyan partneregyesületeihez, „ahol kiváló szakmai munka folyik és a játékosokat kellőképpen felkészítik az NB.I-es játékra.” Önkéntelenül vetül fel a kérdés: nem a Puskás Akadémiának kéne őket erre felkészíteni? Főleg, hogy később bizonygatják, ők bizony elsősorban játékosokat posztra nevelő egyesület.

„Így bízunk abban, hogy a 2016-17 bajnoki évben már az Akadémiáról kikerült játékosok alkotják nagyrészt a Puskás Akadémia FC játékosállományát.” (Mint ismeretes, alig játszanak fiatalok a PFC-nél, Pintér Attila szerint a bentmaradás az elsődleges cél.)

A klub és az MLSZ stratégiájának egymáshoz fűződő viszonya pontban olvasható a következő mondat:

„A Puskás Futball Club jelenleg az NB.I-ben nem áll kedvező élvonalban.

A Puskás Akadémia egy nevelő egyesület,amelynek csúcsán az NB.I-ben szereplő csapat helyezkedik el.Ami a nevelési képzési munkának a kiteljesedését, a mércéjét kell hogy adja. Egy élvonalbeli csapat szakmai megjelenése és az, hogy a nevelő egyesülethez jól kapcsolódjon ,hogy a jó képességű utánpótláskorú játékosokat beépíteni a felnőtt csapatba rendkívül komoly munkát igényel.”

Tudják követni?

©

De a felcsúti infrastruktúrával kapcsolatban sem fukarkodik a jelzőkkel a pályázat szövege:

„Makovecz Imre tervezői kreativitásának a megjelenése, hogy ezzel is emberré nevelésnek a céltudatos formáját akarjuk megjeleníteni nem csak építészetileg hanem tartalmilag is.”

Ha ez nem az Építészfórum hasábjaira méltó esztétikai összefoglalás, akkor nem tudjuk, mi az.

Ilyen minőségű pályázati munka láttán nem csoda, hogy még a legendásan szőrös szívű, rigorózus MLSZ-munkatársak sem tudnak mást tenni, mint rányomni az pecsétet a megigényelt milliókra – mert hiszen ezek a mondatokon milliók, összességében milliárdok sorsa múlott.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!