Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Milyen munkakörbe keresnek dolgozókat a hazai cégek? Milyen állásokat keresnek a magyarok? A Jobline.hu adataiból látszik: a kereslet és a kínálat nem mindig találkozik a munkaerőpiacon.

Ugyan informatikusból keresnek a legtöbbet a cégek, ám az IT és telekommunikációs szakembereknél is nagyobb igény van a fizikai szakmunkát végzőkre – derül ki a Jobline.hu összesítéséből. Az álláskereső portál az utolsó három év adatait vetette össze, és ebből az látszik: ahogy 2015-ben, úgy idén is az IT, telekommunikáció kategóriában adták fel a legtöbb álláshirdetést. Idén szeptember végéig ez az összes hirdetés 17,4 százalékát jelentette.

2016-ban a szakmunka, fizikai munka kategória tudta beelőzni az IT-t, ez idén a harmadik helyre szorult, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne kereslet az iparban dolgozók iránt. Ha hozzátesszük a gyártás, műszaki terület kategóriát, a két területre már az összes hirdetés 28,9 százalékánál kerestek idén munkatársat, akárcsak 2016-ban.

©

De hol van a kereskedelem? – tehetjük fel a kérdést az elmúlt hónapok hírei után. A helyzet az, hogy az értékesítés, kereskedelem kategória a Jobline.hu-nál 2017-ben már a hatodik helyre szorult, a hirdetéseknek mindössze 5,8 százalékát adták fel ilyen állásokra. Tavaly ez az arány még 6,7 százalék volt, két éve pedig 12,5 százalék.

Tény, hogy mára megállt a munkaerő elvándorlása az ágazatból, és bár a nagy láncok még mindig bőszen hirdetnek, a Jobline.hu-n található ajánlatok jelentős része nem áruházláncoktól érkezik, hanem sales vagy értékesítés területre, netán ingatlanközvetítésre keresnek embert.

A kereskedelemhez köthető azonban az is, hogy egyre nagyobb a kereslet a logisztika, beszerzés területen dolgozók iránt. Ide tartoznak a raktárosokon túl az egyre fontosabb szerepet betöltő házhoz szállításnál a sofőrök is. 2017-ben már a Jobline.hu hirdetéseinek 8,7 százalékánál ilyen területre kerestek munkatársat.

Fokozatosan csökken ugyanakkor a szolgáltatóközpontok (SSC) és az ügyfélszolgálatok, call centerek hirdetéseinek száma: amíg két éve még a hirdetett állások 11 százaléka ide szólt, idén már csak 8,4 százalék volt ez az arány. A cégek a jelek szerint máshol (közösségi média, egyetemek) próbálkoznak a nyelveket beszélők elérésével.

©

Egészen más a kép, ha a hirdetett munkaköröket nézzük. Itt a legnépszerűbb kategória évek óta az adatrögzítő/adminisztrátor, a második helyen azonban változás történt az idén. Amíg korábban a titkár(nő)t kerestek a cégek a második legnagyobb számban, 2017 első kilenc hónapjában a második legkeresettebbé a pénzügyi ügyintézők léptek elő, és csak ezt a munkakört követi a titkár/titkárnőé. A sor a recepciósokkal és a könyvelőkkel folytatódik – utóbbi kategória az elmúlt években fel sem tűnt a listában.

Megnéztük a kínált állások földrajzi eloszlását is. A hirdetések nagyjából fele budapesti munkavégzésre szól, itt a hirdetések több mint negyedében IT- vagy telekommunikációs szakembert keresnek. Bár a jelenleg futó hirdetések mindössze két százaléka ajánl külföldi munkavégzést, a hirdetések több mint felénél elvárnak valamilyen nyelvismeretet. (Más kérdés, hogy találtunk olyan külföldi álláshirdetést is, ahol nem elvárás, hogy a jelentkező beszéljen idegen nyelvet.)

©

Az álláshirdetések legnagyobb része teljes állásra szól: az aktuális hirdetések csupán 3 százaléka részmunkaidős, távmunka pedig ennél is kevesebb található a portálon. Mindez megerősíti azt, hogy a magyarországi cégek még mindig csak 8 órás munkahelyben gondolkoznak, az atipikus foglalkoztatási formák nem nyertek teret. (Amíg a részmunkaidőben alkalmazottak aránya 2015-ben 20 százalék volt az EU-ban, nálunk még a 6 százalékot sem érte el, ráadásul folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott.)

Feltűnő, hogy a Jobline.hu-n található állásajánlatok és a hirdetésekre jelentkezők érdeklődése nem feltétlenül egyezik.

A legnagyobb különbség a kereslet és kínálat között az IT területen látható. Amíg a hirdetések 17,4 százaléka erre a területre irányul, a jelentkezéseknek mindössze az 5,8 százaléka – igaz, két éve ez az arány ennél is kisebb, 4,3 százalék volt.

A sokat emlegetett értékesítés, kereskedelem az álláskeresők körében is veszített népszerűségéből az utóbbi években. Amíg 2015-ben még a jelentkezések 13,9 százaléka irányult ilyen területre, 2017-ben már csak 10,4 százalék. A legnépszerűbb kategóriában viszont nincs változás: az adminisztráció, asszisztencia jellegű állások teszik ki a jobline-os jelentkezések nagyjából ötödét – idén októberig egészen pontosan a 20,6 százalékát.

©

A második legnépszerűbb, ahogy tavaly, úgy idén is a szakmunka, fizikai munka. Ám amíg tavaly még a jelentkezések 13,2 százalékát tették ki ezek, idén csak 11,3 százalékot.

A legkeresettebb állásoknál már egészen más a lista. Az egy hirdetésre jutó jelentkezők számát tekintve 2015-ben az oktatás, képzés kategória lett a rekorder. Idén az ilyen állások csak az ötödik legtöbb jelentkezőt vonzották már. Az első helyen – 2016-hoz hasonlóan – az adminisztráció, asszisztencia kategória került, ezt a menedzsment, felsővezetés követi. Vagyis egy asszisztensi állásra többen jelentkeznek, mint főnöknek.

©

A munkaköröket tekintve is hasonló a kép: mindhárom évben a legnépszerűbb az adatrögzítő/adminisztrátor volt, ezt korábban az értékesítés követte, idén pedig az ügyfélszolgálati munkatárs. További változás az előző évekhez képest, hogy a legtöbb jelentkezőt megmozgató munkakörök között már nincs a betanított munkásé: az első hatban csak irodai és kereskedelmi állásokat találunk.

Az IT-állások iránti alacsony kereslet magyarázhatja azt, hogy az ilyen álláshirdetésekre jelentkeznek átlagosan a legkevesebben, a lista utolsó, 24. helyén található ez a kategória mindhárom évben.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!