Gáti Júlia
Gáti Júlia
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Például Berettyóújfalun 664-en szerettek volna részt venni a programban, de csak 50 embernek jutott számítógép.

„Idegenek állítanak meg az utcán, megtaláltak fél évszázada nem látott osztálytársak” – lubickol a váratlanul jött népszerűségben Jankuly Jánosné. A berettyóújfalui nyugdíjas pedagógus az elmúlt hetekben szerepelt a tévében, írt róla a hajdúsági és a helyi újság is. Emma néni, mert így emlegeti őt Bónácz János, a város alpolgármestere, az országban elsőként vehette át az idősügyi infokommunikációs program jóvoltából neki ajándékozott számítógépet. Rajta kívül 4999-en kaptak, kapnak mostanában – összesen 780 millió forintért – ugyanilyen, interneteléréssel is felruházott laptopot az ország 480 hátrányos helyzetű településén. A szerencsés nyerteseket szigorúan tudományos alapon választották ki a 65 éven felüliek közül, akik házhoz szervezett informatikai oktatásban is részesülnek – derül ki a programért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak a HVG kérdéseire adott, kizárólag írásos válaszaiból.

A „tudomány” a 2015 márciusában Kisvárdán, Szombathelyen és a hátrányos helyzetűnek aligha tekinthető V. kerületben elindult Segítő Kezek infokommunikációs modellprogamból táplálkozik. A tapasztalatokat a program miniszteri biztosa – nyilván nem mellesleg az V. kerület KDNP-s alpolgármestere, Jeneiné Rubovszky Csilla – foglalta össze a Szociálpolitikai Szemle egyik tavalyi számában. A modellprogram során negyvenöt, 75 évesnél idősebb személy kapott számítógépet és/vagy állapotmérő, segélyhívó karperecet, okostelefont. A két évig tartó kísérlet igazolta, hogy „az infokommunikációs eszközök jelentősen javítani tudják az idősek életminőségét”, sőt két alkalommal életmentőnek bizonyultak – áll a tárca HVG-nek adott válaszában. Mivel a minta kissé karcsúnak tetszett, a 65 év felettiek körében elkészült egy 500 fős reprezentatív felmérés is – derül ki a Szociálpolitikai Szemle idézett cikkéből (lásd ábránkat). A miniszteri biztosi megbízatás eredetileg a 80 év felettiek életvitelének megőrzéséhez, mentális és egészségi állapotukból eredő gondjaik-bajaik megoldásához való segítségnyújtás szándékáról szólt. A modellprogram öt évvel lejjebb szállította a korhatárt, most további tíz évvel fiatalabbak is aspirálhattak az ingyengépekre. A magyarázat: „az ország különböző területei között nyolc év is lehet a születéskor várható élettartamban a különbség” – hivatkozott Rubovszky egy 2001-es tanulmányra. Ráadásul a honi körülmények között hamarabb szorulnak segítségre önálló életvitelük fenntartásában az idősek, mint a nyugat-európai országokban.

©

A modellprogram során kikérdezett idősek alapvetően három területen várnának segítséget: egészségromlásuk megakadályozásában, otthoni biztonságuk megteremtésében és magányuk enyhítésében. A felmérés szerint mindezt nem elsősorban a digitális kütyüktől és a gépen folytatott távcsevegéstől várják. A 65 éven felüliek mindössze 24 százaléka tesztelte volna az otthoni vérnyomásmérőt, 22 százalék az állapotjelző, segélyhívó karperecet, s mindössze 15 százalék érdeklődését keltette fel a netes magányenyhítés.

Ennek ellenére a februári kormányhatározat 1,2 milliárd forintot szán a modellprogram kiterjesztésére, amiből az informatikai eszközök megvásárlásán kívül 1050 segítő közfoglalkoztatott alkalmazásával kell elérni, hogy az időskorúak használni is tudják komputerüket. A programba jelentkezett vagy beválogatott települések közül 63-ban lesz olyan főhadiszállás, diszpécserközpont, ahonnan a környező településekre kijárnak, hogy az újdonsült laptoptulajdonosakat rávezessék az infósztrádára. A munkanélküliek köréből szerződtetett stáb zömét a humán végzettségűek közül válogatták ki az önkormányzatok – ők a kormányzati kívánalom szerint legalább a nyolc általánost elvégezték vagy szociális területen szerzett okj-s képzésben részesültek –, az ő csapatukat 250 informatikus erősíti, szintén közfoglalkoztatotti státusban.

A központnak kijelölt településeken dolgozó 10-15 fős operatív csoportok tagjai már az elmúlt hónapokban kétszer egyhetes uniós támogatású informatikai képzésben vettek részt, hogy oktatni tudják majd a rájuk bízott időskorú nebulókat. A közfoglalkoztatást és a program lebonyolítását a centrális erőtérből, azaz Budapest belvárosából az V. kerületi önkormányzat tulajdonában működő Segítő Kezek az Aktív Évekért közhasznú nonprofit kft. irányítja.

Sokan csalódtak – érzékelték ezt az önkormányzatok is –, hiszen jóval többen szerettek volna gépet kapni, mint ahányan bekerültek a programba. „Nálunk csaknem 1700 a 65–75 év közötti lakosok száma. Közülük minden második válaszolt az önkormányzat felkérésére, és volt hajlandó kitölteni a munkatársainkkal egy 66 kérdésből álló felmérést. Többségük, 664 fő késznek mutatkozott, hogy részt is vegyen a programban – részletezte a berettyóújfalui alpolgármester. – A városba mindössze 50 komputer kerül, és a kilenc környező településre összesen 210.” Azt pedig nem lehet tudni, hogy a nyilvánosságot vállaló Emma nénin kívül kik voltak a szerencsés nyertesek.

A döntő szempont a szociális és családi helyzet, az egészségi állapot volt. Így lehetett a megözvegyült, gyermektelen, rokonaitól távol élő, látási gondja miatt évtizedekkel ezelőtt leszázalékolt, havi 130 ezer forint nyugdíjból gazdálkodó, 69 éves Jankuly Jánosné az egyik befutó. Ő sem tudja, kik lesznek a társai az örömben, mert rajta kívül még senki nem kapott gépet. Sőt a hozzá való „fehér dobozt” (ez a mobilinternet) is az egyik szociális munkástól kapta kölcsön. Az ismeretszerzésről is öntevékenyen gondoskodik: csupán néhány száz méterre lakik az önkormányzat által fenntartott ingyenes Net-kuckótól, ahová gyorsan átszalad, ha valamit nem tud. Korábban is járt oda, még gép hiányában – mesélte készségesen –, ha valami digitális intéznivalója akadt.

A cikk a HVG 2017 karácsonyi dupla számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!