szerző:
hvg.hu

Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni, mint 2016-ban. A rajttól a célig akár 800 ezer forintot is költhetünk a nyelvtanulásra.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2017-ben 108 ezren mentek el nyelvvizsgázni, közülük 70,5 ezer tanulónak sikerült a bizonyítványt megszereznie – írja a Világgazdaság. Középfokú nyelvvizsga megszerzésével 88 ezren próbálkoztak a múlt évben, felsőfokúéval 14 ezren, alapfokú vizsgára 5600-an mentek el.

Tavaly a legtöbben angol és német nyelvből tettek sikeres vizsgát, előbbiből közel 52 ezren, utóbbiból több mint 13 ezren. Korcsoport szerint a legaktívabbak a 14-19 év közöttiek voltak, közülük 43 ezren próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni tavaly, 29 ezer vizsgázó pedig a 20-24 évesek közül került ki. Évről évre egyre kevesebben próbálkoznak a nyelvvizsga megszerzésével, tíz éve például még 174 ezren mentek el vizsgázni. Némi változás volt érezhető 2015-ben és 2016-ban, akkor a diplomamentő programok miatt a korábbi esztendőkhöz képest 10 ezer fővel többen jelentkeztek vizsgára. 

2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér (138 ezer forint) 25 százalékának megfelelő összeghatárig – ez jelenleg 34 500 forint – térítik meg a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltő fiataloknak. A nyelvtanulást azonban érdemes még állami iskolai keretek között abszolválni, mert nyelviskoláknál vagy magántanároknál akár 800 ezer forintot is elkölthet a tanuló, mire eléri a középfokú nyelvvizsgához szükséges szintet.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!