szerző:
Benda László

Három és fél hét múlva kezdődik a „békeolimpia” a dél-koreai Phjongcshangban. A remények szerint csak a petárdák pukkannak a nyitóünnepségen. Benda László elemzése.

Amióta 2011-ben Phjongcshang elnyerte a február 9-én kezdődő téli olimpiai játékok rendezési jogát, világszerte a térképen kezdték keresgélni a leendő helyszínt. És rögvest startpozíciót vettek föl a kétkedők: hogyan? – miből? – és kivel? Nem mintha Dél-Koreában ne rendeztek volna még reprezentatív világversenyeket (1988-as nyári olimpia, 2002-ben Japánnal közösen lebonyolított focivébé, ázsiai játékok), ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése kezdetben inkább a kérdéseket szaporította. 

(Vissza)számlálás

A korábban halászatára és némi helyi turizmusra hagyatkozó, álmatag keleti Kangvon tartomány – Dél-Korea egyik legszegényebbje – átmenetileg a téli sportok világközpontjává magasztosul. Szöul persze példás gazdasági fölemelkedése propagandapéldázatának szánja a lehetőséget, és erőnek erejével igyekszik bebizonyítani: mellbevágó fejlődése méltán teremt nemzetközi tekintélyt.

A háborúban lerombolt, elmaradottságot és főleg agrárörökséget nyögő Dél-Korea mára Ázsia harmadik ipari hatalmává nőtte ki magát, ahol az egy főre jutó GDP ma már több mint 22-szer akkora, mint megkövült északi riválisánál. Bírja anyagilag. Nem volt kétséges, hogy itt – Athéntól vagy Riótól eltérően – menetrendszerűen haladnak az előkészületek, a paralimpiával együtt jó másfél hónapig tartó fesztivál összes helyszíne időre elkészül. Szöul kezdhet azért szurkolni, hogy a politikaireklám-hozadékon túli pénzügyi számításai is pontosan beváljanak.

Nem sajnálták a pénzt
A szervezők a rendezés összköltségét 14 ezer milliárd vonra (12,9 milliárd dollárra) kalibrálják. Ez több mint egy harmadával haladja meg az eredetileg tervezett 8-9 ezer milliárd vonos (7-8 milliárd dolláros) költségvetést, de messze elmarad az előző, Szocsiban tartott téli olimpia több mint 50 milliárd dolláros büdzséjétől, és nem sokkal több, mint amennyit Rio bukott a 2016-os nyári játékokon. Phjoncshangban időre elkészült a látványos Olimpiai Stadion, ahol csupán a fesztivál nyitó- és záróeseményét rendezik. Csak a megnyitóra 192-1310 dollárért értékesítették a belépőket. A több mint 100 millió dollárt kóstáló, ötszögletű, szupermodern aréna befogadóképessége 35 ezer ember, ennyi vendéget vár a mindössze 40 ezres település. Se eddig nem volt, se ezután nem lesz itt ekkora nyüzsgés.

Aztán kezdődhet az utóolimpia: a néhol túltolt infrastruktúra olykor kétséges újrahasznosítása vagy lebontása, a vidék sokat bírált „természetátalakító” műveleteinek helyreállítása. A dolgok jelenlegi állása szerint a megarendezvény után a stadiont a közeli sípályákkal együtt fölszámolják. Az építkezéshez kiirtott erdőt újratelepítik, becslések szerint 95 millió dollárból. A központi és helyi hatóságok máig vitatkoznak ennek rájuk háruló hányadáról. Legalább hat létesítmény bizton megmarad, ám ezek fönntartása évi 8,5 millió dolláros lyukat üthet a helyi költségvetésen. A tartományban tartanak attól, hogy a globális tűzijáték kihunytával nekik inkább az adósságok sötétje jut osztályrészül.

A dél-koreai légierő Black Eagle műrepülő csapata a Pyeongchang 2018-as téli olimpiai sífutópálya felett
©
Más volt a helyzet a szöuli nyári olimpiával
A főváros és vonzáskörzete pompás lakótelepekkel, parkokkal, bevezető infrastruktúrával, metróhálózattal gyarapodott – máig maradandón. Itt viszont a gyorskorcsolyaversenyek helyszínéül szolgáló Ovális Csarnok utóhasználatára egy magáncég jelentkezett be, amely mélyfagyasztott halak és tengeri herkentyűk raktárának szánná az épületet. A hatóságok jeges visszautasításába ütközött: a fölhasználói cél méltatlan volna az olimpia eszmeiségéhez. Egy magánvállalkozó játékbarlangot álmodna ide, márpedig az országban szigorú szabályok szegik a szerencsejátékosok kedvét…

De ez még messze van. Most mindenki a "Nagy Nyitányra" vár. És szurkol azért, hogy csak petárdák pukkanjanak abban a térségben, amelyet a koreai háborút lezáró fegyverszünet (és nem békeszerződés) óta a világ egyik legfenyegetőbb konfliktusgócának ítélnek. A minap újrakezdett észak-déli dialógus legalább átmeneti megnyugvást hozott. 

Két fél nem egy egész

A 2016 decembere után a hét elején fölújított észak-déli párbeszédben rekordidő alatt több egyezségre jutottak Panmindzsonban, a fegyverszüneti övezet „Béke házában”. Az északiak bejelentették, hogy magasrangú küldöttséggel, sportolókkal, kultúrtruppal, újságírókkal és élszurkolókkal képviseltetik magukat. (Az alaposan válogatott díszdrukkerek megbízhatóságát jelzi, hogy a 2005-ös incsoni sportjátékokon ilyen minőségben fényképezhették le a jelenlegi phenjani first ladyt, Ri Szol Dzsut is!)

A déli fél a játékok idejére egyoldalúan fölfüggeszti az ENSZ-blokád intézkedéseit, gyaníthatóan azért, hogy a tiltólistán szereplő „magasrangúak” jelenlétükkel ott tüntethessenek az ünnepségeken. (Egyes spekulációk szerint a szankciószünetben Phenjan netán némi gazdasági segélycsomagra is bazíroz.) Az északi sportolók és kísérőik phjongcshangi jelenlétének költségeit a vendéglátók, illetve a NOB Szolidaritási Alapja fedezi. Az egyezség védői szerint ezzel nem sértik az ENSZ-szankciókat, mert nem készpénzzel, hanem szállással-ellátással járulnak hozzá a „békeolimpia” politikai trófeájához.

Mun Dzse In dél-koreai államfő (jobbra) egy utastájékoztató berendezés előtt a Szöul mellett levő Incshoni nemzetközi repülőtér újonnan elkészült kettes termináljának átadóünnepségén 2018. január 12-én.
©

A két Korea sportolói közös csapatban, az egyesülést jelképező kék-fehér zászló alatt vonulnak a nyitó- és záróeseményen. Ilyesmire – megannyi északi bojkott előtt és után – utoljára a 2007-es kínai Ázsiai Téli Játékon került sor. Nevezhetjük mindezt szakaszgyőzelemnek, de a döntőt majd a politikai pályákon rendezik. 

Maratoni versenyfutás

Panmindzsonban Phenjan képviselője elutasította, hogy az északi fegyverkezésről szó essék. Ám kilátásba helyezte a dialógus folytatását. Már a találkozó másnapján beizzították a 2016 februárjában Északról „lecsapott” katonai forródrótot. Lehet ez is jó jel. Igaz, a déli államfő megint húzott egyet a srófon: a találkát követő értékelésében megköszönte Trump elnöknek, hogy az erősödő gazdasági nyomással hozzájárult ahhoz, hogy az északiak visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz. Cinikusabb értékelések szerint mintha Mun észre sem venné, hogy északi riválisa meccsenként igyekszik megbontani a Washington és Szöul közötti „csapategységet”. „Fegyverkezésünkről csak Amerikával vagyunk hajlandóak tárgyalni, azok nem veszélyeztetik déli testvéreinket” – húzta-vonta a taktikai mézesmadzagot az északi delegáció „kapitánya”.

Igaz, Mun elnök sietve biztosította legfőbb szövetségesét, hogy Phjongcshang után – közös leszerelési követeléseik megvalósulásáig – visszazárkózik a szankciókhoz. Trump garantálta, hogy a játékok idején nem kezd katonai akciót, sőt a „keretfeltételek tisztázása után” az Egyesült Államok kész a közvetlen kapcsolatfelvételre a jelenleg latorlistáján szereplő északi rezsimmel. Ez is egyfajta politikai piruett. Az elnök nemrég még merő erőfecsérlésnek minősítette Tillerson külügyminiszter koreai diplomáciai erőfeszítéseit.

Három és fél hét hét maradt a megnyitóig. Addig aligha robban ki katonai konfliktus a Koreai-félszigeten. Menten utána a déli haderő és az ott állomásozó amerikai csapatok (kb. 28,5 ezer fő) képviselői megtartják addigra elhalasztott „évi rendes” hadgyakorlatukat. A nagyvilág visszazökkenhet a hidegháborúból megörökölt régi „rendbe”. 

Napfény a jégen?

A világtól elzárkózó Északon az élsport (akárcsak mifelénk, az ötvenes években) kitörési lehetőségekkel kecsegtet. De vajon áttörést hozhat-e egy kiemelt műkorcsolyázó páros (esetleg néhány zöldkártyás gyorskorcsolyázó) megjelenése Phjongcshangban? A két fiatal északi versenyző tavaly Kanadában készül(hetet)t, ráadásul déli sporttársakkal együtt. Teljesítették az indulási szintet. Viszont a phenjani hatóságok a határidő tudatos túllépésével elmulasztották, hogy nevezzék őket.

A 2018-as phjongcshangi téli olimpia kabalafigurái egy szöuli sajtóértekezleten 2017. december 27-én.
©

Ezt a mulasztást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság botrányokon edződött „versenybírái” hajrázva bepótolják. Maradjunk annyiban: a kevéssé esélyes északiaknak már a pőre részvétele igazán fontos, sőt jelzésértékű. 

A pillanatnyi napfény a jégen aligha vezet tartós olvadáshoz. Korábban már két dél-koreai elnök látogatott Phenjanba, ám az ezért Nobel-békedíjjal kitüntetett Kim De Dzsung „napsugár diplomáciáját” is hamarosan beárnyékolták az északról újra sűrűsödő viharfelhők. Mun elnök persze nem mulasztotta el a hajrát: ő is hajlandó találkozni Kimmel, hogy eljussanak a Koreai-félsziget atommentessé tételéig. Egyszóval semmi sem dőlt el. Pedig ha már résnyire nyílt a kapu, jó volna jobban kitárni. Az effajta ajtók kínkeservesen nyílnak, de robbanásszerűen képesek becsapódni.

MTI / hvg.hu Világ

Komoly bejelentést tett Észak-Korea: megy a téli olimpiára

A két Korea küldöttségei megkezdték a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről. A játékok ügyében már látszik az előrehaladás.