szerző:
hvg.hu

Az orvoshiány miatt esetenként csak több hét várakozás után tudnak bejutni egy-egy szakorvoshoz itthon a betegek.

Heteket, hónapokat kell várni a szakvizsgálatokra több háziorvos szerint, mert sok a beteg és kevés az orvos a szakrendelőkben. Az RTL Híradó több olyan budapesti szakrendelőt is talált, ahol akár 8-10 orvost is keresnek egyszerre. 

A tudósításban megszólalt egy diósdi háziorvos, aki azt mondta: ha kardiológiára küld beteget, előfordul, hogy két hónapot is várni kell a vizsgálatra, de reumatológiára is legalább 4-5 hét, hasi ultrahangra pedig 3-4 hét a bejutási idő, ha nem sürgős esetről van szó.

Egy budapesti háziorvos szintén megerősítette, hogy sokat kell várni, ha szakorvoshoz küldi a betegeit. Például cukorbetegek, neurológiai problémákkal küszködők, pszichiátriai betegek esetében szükséges a szakorvosi vizsgálat, hogy bizonyos gyógyszereket magasabb támogatással lehessen felírni. Nem ritka a 2-3-4 hetes várakozási idő sem – mondta.

A betegek tapasztalatai alapján van ennél rosszabb is: gyermekpszichiátriára 4 hónap, gyermek ortopédiára fél év, MR-vizsgálat 3,5 hónap a várakozási idő.

A megnövekedett várakozási idő oka egyértelműen a szakemberhiány, több szakrendelő honlapján is látható, hányféle szakembert keresnek oda éppen.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István korábban azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy csaknem ötezer orvos hiányzik Magyarországról, folyamatos az elvándorlás, ami az utóbbi időben statisztikailag valóban csökkent ugyan.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerint az ötezres szám túlzó, és azon dolgoznak, hogy az egészségügyi dolgozók jobban meg legyenek becsülve.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!