szerző:
hvg.hu

A thaiföldi rendőrség lecsapott egy okmányhamisító bandára, amelyre már régóta vadászott. Az útlevélgyárat egy ötvenkét éves pakisztáni férfi üzemeltette.

A sikeres rajtaütés után az akciót irányító bangkoki rendőrtiszt elmondta: egy évtizede volt már a látóterükben ez a csoport, de csak most tudták megfogni őket, vagyis a rajtaütéssel bizonyítékokat is szereztek: hamisított szingapúri és indiai útleveleket, valamint a „kézműves technikával” gyártott francia, olasz, spanyol vízumpecséteket is. Aki egy ilyen útlevéllel rendelkezik, szabadon közlekedhet a schengeni Európában. Az akció több volt, mint rendőri siker. Prawit Wongsuwan, thai belügyminiszter is megszólalt, és azt hangsúlyozta, hogy a lebuktatott útlevélgyár több terrorista szervezet, de főleg az Iszlám Állam egyik fő beszállítója volt, és konkrét megrendelésekre dolgozott – írja az AFP.

Bangkok egyébként már régóta a hamis nemzetközi okmányok egyik nagy piaca. A fő csáberő, az útlevelek látszólag hiteles volta mellett, az ár: itt pár száz dollárért bármilyen úti okmány megvásárolható. Eközben például egy hamis szíriai útlevél, amelynek birtokában menekültstátuszért lehet folyamodni Európában, csaknem ötezer euró. Egy „gyárilag készített” francia útlevél ennek az árnak a feléért, az interneten is beszerezhető. A Brexit óta megugrott a hamis brit útlevél ára, ezért legalább 3000 eurót kell fizetni.

A nemzetközi útlevélbiznisz nagyrészt pitiáner csalókról szól. Viszont a Bangkokban most lekapcsolt útlevélgyár az Iszlám Államon kívül más veszélyes terrorszervezeteknek is dolgozhatott. A hosszú előzetes vizsgálat során kiderült, hogy maláj légitársaság rejtélyes körülmények között eltűnt MH 370-es járatán 2014 márciusában két olyan személy is utazott, akik Thaiföldön ellopott, majd ott finoman „kiigazított” útlevéllel rendelkeztek. És az is tény, hogy az Al-Kaida 2004-es, csaknem 191 halálos áldozatot követelő madridi pályaudvari merényletének elkövetői és előkészítői közül hárman is egy thai útlevélgyárból kapott hamis okmánnyal utaztak be Spanyolországba. Tehát a most lebuktatott útlevélgyártó bandán kívül még lehetnek szabadlábon Thaiföldön rafinált hamisítók. A thai kormány most totális hadviselést ígér az országban működő útlevélgyárak ellen.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!