szerző:
Sztojcsev Iván

Nem csak ismertséget, hanem tízmilliókat is nyert Fucsovics Márton azzal, hogy a nyolcaddöntőig jutott az Australian Openen. De a teniszezők többsége csak álmodhat arról, hogy egy fillért is viszontlásson abból a pénzből, amit a sportba befektet.

Több, mint 50 millió forintot keresett Fucsovics Márton azzal, hogy eljutott az Australian Open nyolcaddöntőjéig. A magyar teniszező azért a három meccsért, amit megnyert Melbourne-ben, máris csaknem harmadannyi pénzdíjat kapott, mint eddig egész pályafutása alatt: az Australian Open előtt összesen 676 ezer dollárt keresett, most pedig egy hét alatt elnyert még közel 200 ezer dollárt. Babos Tímea nála jobban áll, ő a verseny előtt már 4,1 millió dollárnál járt. A teniszezők mégis lázadnak a pénzhiány miatt, legutóbb épp Novak Djokovics hívta össze a mezőnyt, hogy arról beszéljenek, miként lehetne egységesen fellépni.

Attól ugyan nem kell félteni a multimilliomos Djokovicsot, hogy ne jönne ki a hónap végéig a pénzéből (eddigi karrierje alatt 109 millió dollárt nyert el), de a legszűkebb elitet kivéve valóban akár filléres problémákkal is találkozhatnak a teniszezők. Szépen hangzik például, hogy már egy első körös kiesés is nagyjából tízmillió forintnak megfelelő dollárt hoz, csakhogy ebből még ki kell fizetni az utazást Ausztráliába és haza, a szállást, az étkezést, valamint ugyanezeket a költségeket az edzőnek is, akinek fizetést sem árt adni. Költeni kell egy sportorvosra is, utána pedig valamennyit félre kell rakni, hogy a kisebb díjazású versenyeket tudják miből fizetni. És akkor a világ 128 legjobbjáról beszélünk – aki idáig eljut, az már félre is tud rakni, de aki nem jut be egy Grand Slamre, az kénytelen versenyről versenyre küzdeni a megélhetésért. Az alacsonyabb szintű versenyeken pedig, ahol mindenki elkezdi a karrierjét, még 50-75 dollár nevezési díjat is kell fizetni, hogy aztán a legjobb nyolc helyezett kapjon egy kevés pénzdíjat.

Novak Djokovics
©

A Nemzetközi Tenisz Szövetség, az ITF még az évtized közepén dolgozott ki egy reformtervet, ehhez pedig elkészítették az elképzelhető legrészletesebb elemzést a profi tenisz világáról. A legfontosabb megállapítás egyszerű: sok más sportággal ellentétben itt már dollárszázezreket kell elkölteni ahhoz is, hogy egy tehetséges tizenéves játékosnak egyáltalán esélye legyen úgy fejlődni, hogy később felnőttként meg tudjon élni a teniszből. És még ha a jobbak közé is kerül valaki, akkor sem lesz nagy esélye arra, hogy a karrierje alatt több pénzt keressen, mint amennyit beleölt a teniszbe.

Az elemzés sötét képet mutat a profi teniszezők és a profizmusról álmodók világáról:

- A megvizsgált tízéves időszakban közel 13 ezer sportoló indult olyan versenyen, amelyen lehetett pénzdíjat szerezni, közülük hétezren az egész karrierjük alatt nem nyertek egyetlen dollár pénzdíjat sem.

- Évente 40 ezer dollár kiadással számolva a nőknél a világranglista 256., a férfiaknál a 336. helyét kellett elérni ahhoz, hogy nullszaldóra kihozza a játékos a pályafutását.

- A 251. és az 500. hely között állók éves bevétele körülbelül az összes kiadásuk 40 százalékát fedezte.

- Még a top 100-ba eljutó versenyzőknek is eltelt átlagosan 4-5 évük az első pénzdíjas versenyük óta, amíg több bevételük lett, mint kiadásuk.

-  A férfiaknál a pénzdíjak 60 százalékát a világranglista első 50 helyezettje kapta, a nőknél 51 százalék jutott az első 50-nek.

Vagyis a helyzet leegyszerűsítve az: ha valaki tehetséges junior teniszező, akkor évente több millió forintot bele kell tennie a sportba. Ha a mezőny gyengébb felébe kerül, akkor soha nem lesz bevétele, ha pedig a jobb felébe, akkor tovább költheti a milliókat, minimális pénzdíjakért, amíg néhány év múlva ki nem derül, hogy eljut-e a legjobb 5 százalékba, ahol már meg lehet élni a teniszből. Ha bejut a top 50-be, akkor már jók az esélyei arra, hogy soha életében ne legyenek anyagi gondjai.

Még a profiknak sem mindig jó üzlet
A hosszabbitas.hu meglepő példákat talált arra, mennyi pénzt emészt fel az élsport. Egy top 50-es teniszező panaszkodott például arról, hogy nincs pénze fizioterapeutára, egy versenyző pedig, miután bejutott a Roland Garros második fordulójába, amiatt örült, mert akkor először volt pénz a zsebében egy tornája végén. De a problémák azon is látszanak, hogy egy-egy szegényebb ország versenyzői nagyon fiatalon kikopnak. A Nemzeti Sport például tavaly ősszel arról számolt be: hiába szerveztek Budapesten tornát a magyar tehetségeknek, több korosztályban több volt a hiányzó, mint a résztvevő, a 18 éven alatti lányoknál például összesen hárman indultak.

Nem véletlen, hogy a legjobbak is sorra állnak ki azért, hogy a kevésbé erősek több pénzt kapjanak. És nem csak azért, mert még emlékezhetnek, milyen volt, amikor juniorként ők sem tudhatták, hogy világklasszis lesz-e belőlük – a sportág elemi érdeke, hogy legyen egy erős középmezőny, és hogy egyetlen tehetséget se veszítsenek el azért, mert nincs pénze.

A nemzetközi szövetség reformterve szerint 2019-től a több ezer helyett nemenként 750 versenyző mehetne a mostani versenyrendszer legalsó szintjét jelentő ITF Futures tornákra, a többieknek kisebb regionális versenyeket szerveznének, hogy az utazás költségein spóroljanak. A nagyobb versenyeken pedig a döntősök helyett az első körökben kiesők pénzdíjait növelik, ezek ebben az évtizedben nagyjából megduplázódtak.

©

A problémát súlyosbítja, hogy ahol nincs nagy pénz, de van sportfogadás, ott előbb-utóbb megjelenik a bunda is. A tenisz legfelsőbb köreit is érintő nagy bundabotrány szinte napra pontosan két éve tört ki, de nem rengette meg úgy a sportágat, mint ahogyan azt sokan várták. Pedig az akkori vizsgálat szerint nagyjából 50 meccs manipulálása kétmillió dollár tiszta hasznot hozhatott a bűnszervezeteknek. A teniszezők többsége tagadta, hogy akár csak hallott volna ilyenről, Djokovics azonban konkrét számot mondott: még kezdő teniszezőként 200 ezer dollárral akarták megkenni, hogy essen ki egy kisebb torna első fordulójában. Ugyanennyi pénzt tisztán akkor kereshet, ha egy Grand Slamen bejut a legjobb nyolc közé.