Németh András
Németh András

Már tizenegy éves korában dolgozott, s élete első felét szegénységben élte le Oleg Gyeripaszka, Oroszország egyik legbefolyásosabb oligarchája. Élete második fele már sokkal izgalmasabb.

Ha Oroszország valóban beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba, akkor az 50 éves üzletember lehetett a legfontosabb összekötő kapocs: Gyeripaszka  – Vlagyimir Putyin orosz államfő bizalmasa – legalább egy évtizedig  alkalmazta lobbistaként Donald Trump egykori kampányfőnökét, Paul Manafortot.

Semmink sem volt, minden nap azon kellett gondolkodni, hogyan szerzünk pénzt élelemre és a tanulásra

 – mesélte ritka interjúinak egyikében a Moszkvához közeli Dzserzsinszkben született orosz „alumíniumkirály” Oleg Gyeripaszka. Addig gondolkodott, amíg a Moszkvai Állami Egyetem fizika szakának elvégzése után, s a Plehanov gazdasági egyetem megkezdése előtt mérnök és fizikus társaival létre nem hozott 1993-ban egy olyan céget, amely alacsony oroszországi árakon vette meg a különféle nyersanyagokat, hogy azokat magas áron Nyugat-Európában adja tovább.  Míg az ötlethez nem kellett különösebb tehetség, a kivitelezéshez viszont már igen: a Szovjetunió 1991-es felbomlását követően Oroszország teljes káoszba hullott, s csak az igazán ügyeseknek és kitartóaknak sikerült megszerezniük a szükséges exportengedélyeket.

A kitartást Gyeripaszka nagyszüleitől tanulta meg: míg fiatalon özvegyen maradt édesanyja dolgozott, az akkor még kisiskolás korban lévő leendő oligarcha nagyszülei falusi házában nőtt fel, s részt vett az állatok gondozásában, s a növények termesztésében. Első munkahelye egy gyár volt, ahol 12 éves korától nyaranta villanyszerelőként dolgozott. 

A nyersanyag-kereskedelemből származó hasznot Gyeripaszka a szajanogorszki alumíniumüzem részvényeinek felvásárlásába fektette, s 26 éves korában – amikor már övé volt a gyár ötöde, őt nevezték ki vezérigazgatónak. A rendkívüli munkabírású üzletember gyorsan rendbe tette a hatékonynak aligha nevezhető üzemet, s hasonlóan tett az évről évre növekvő birodalmába kerülő újabb és újabb cégekkel: olvasztókkal, bányákkal, repülőterekkel, vagy autógyárakkal. Cégeit a Japánban tanulmányozott munkaszervezési elvek alapján szervezte át: a munkavállalókat is érdekeltté tette a termelékenység fokozásában és az új ötletek megvalósításában.

Alexei Lebed Hakaszföld elnöke és Oleg Gyeripaszka 1998-ban
©

2007-re Gyeripaszka lett Oroszország leggazdagabb üzletembere – a Forbes üzleti magazin ekkor 28 milliárd dollárra becsült a vagyonát – s úgy tűnt, a RUSZAL alumínium feldolgozó, valamint a Bazovij Element, vagy, ahogy a világban ismerik a Basic Element holding, illetve az EN+ Csoport tulajdonosának vagyonát semmi sem fenyegeti. Ám ekkor ütött be a legutóbbi világgazdasági válság, s a birodalom hamarosan a tönk szélére került. Gyeripaszkának végül az állami tulajdonban lévő orosz banktól, a VTB-től kapott 4,5 milliárd dolláros hitel révén sikerült átütemeznie adósságait. A hitelhez pedig jó kapcsolatok kellettek, ezek pedig Gyeripaszkának megvoltak. Felesége, Polina Jumaseva, Borisz Jelcin egykori orosz államfő  vejének – és bizalmasának, majd irodavezetőjének – Valentyin Jumasevnek a lánya, így Gyeripaszka  a családi szálak révén került be az Oroszországot kormányzó „családba”. 

A Kremlhez fűződő jó kapcsolat az után is megmaradt, hogy Jelcin Putyinnak adta át a hatalmat – a jelenleg is hivatalban lévő orosz államfő ugyanis elismerte, hogy Gyeripaszka nagyon sokat tett a haldokló orosz ipari vállalatok talpra állítása érdekében. Viszonyuk – legalább is a kamerák előtt – egyszer romlott meg, akkor is csak átmenetileg. Putyin ugyanis a válság csúcspontján ellátogatott Gyeripaszka egyik üzemébe – ahol az alkalmazottak sztrájkoltak a bérkifizetés elmaradása miatt – s az államfő csótányoknak nevezte azokat a tulajdonosokat, akik elmaradnak a jövedelmek kifizetésével. Gyeripaszka  a kamerák előtt írta alá azt a dokumentumot, amelyben megígérte a gyár megőrzését, majd hogy teljes legyen a megaláztatás, Putyin visszakérte az aláíráshoz kölcsönadott tollát a láthatóan megzavarodott oligarchától. A jó viszony mellett egyébként az is kellett a VTB-hitelhez, hogy a Kreml megértette: az ország is jobban jár, ha Gyeripaszkának sikerül megmentenie birodalmát, s a legnagyobb orosz alumínium üzemek nem kerülnek a külföldi bankok tulajdonába.

©

A Putyinnal ápolt bizalmas viszony akkor is jól jött, amikor Moszkva,  legalábbis az amerikaiak vádjai szerint, befolyásolni akarta a 2016-os amerikai elnökválasztás eredményét. A későbbi győztes, Donald Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort ugyanis hosszú ideije dolgozott Gyeripaszkának – amerikai források szerint évente 10 millió dollárt kapott azért, hogy Európában és az USA-ban népszerűsítse az orosz politikát, s Gyeripaszka és Manafort a kampány idején is többször találkozott egymással. Gyeripaszka közben tárgyalt Szergej Prihogyko orosz miniszterelnök-helyettessel is, s az egyik ilyen, az orosz-amerikai kapcsolatokat is érintő beszélgetés Gyeripaszka jachtján zajlott le. A beszélgetésről videó is készült, s ebből lett most botrány: az ellenzéki blogger, Alekszej Navalnij leleplező anyagot készített a nyilvánosan is elérhető videókből, s azzal vádolja Prihodkót, hogy miközben Gyeripaszka  közvetített az oroszok és az amerikaiak között, a több napig tartó ingyenes vendéglátással meg is vesztegette a miniszterelnök-helyettest. Gyeripaszka azonnal bírósághoz fordult, s a bíróság  – arra hivatkozva, hogy Navalnij megsértette az oligarcha személyiségi jogait – az anyag levételére utasította a bloggert.  Navalnij nemet mondott, s ezért az orosz hatóságok elérhetetetlenné tették Oroszországban Navalnij internetes oldalát.

Gyerpiaszkának egyébként nem ez volt az egyetlen bírósági ügye. Néhány éve a közben Izraelbe távozott Mihail Csernyov perelte be őt, s azt állította, őt illeti a RUSZAL részvényeinek húsz százaléka. Végül kiderült, hogy a maffiával jó kapcsolatokat ápoló Csernyov valóban kapott pénzt Gyeripaszkától: az üzletember elismerte, hogy az első években rendszeresen fizetett védelmi pénzt a szervezett alvilágnak. A pert végül Csernyov elvesztette, ám mindenképpen rossz fényt vetett Gyeripaszkára, hogy kapcsolatban állt alvilági alakokkal. Részben ezzel magyarázható az is, hogy néhány évig Gyeripaszka nem kapott beutazási engedélyt az USA-ba.

©

Gyeripaszka  – ellentétben a legtöbb orosz milliárdossal – nem kérkedik vagyonával, s miközben nagyon szeret olvasni, több százmillió dollárt adományozott különféle jótékonysági szervezeteknek. Elsősorban az oktatást támogató alapítványoknak utal pénzt, de sokat költött arra az alapítványra is, amely megmentette a 2014-es, Szocsiban megrendezett téli olimpia idején befogott, több ezer kóbor kutyát: az ivartalanított és meggyógyított négylábúakból külföldi gazdákhoz is sok került. Idejének nagyobbik részét Moszkva környéki kastélyában tölti, s két gyermeke kiválóan, brit akcentussal beszél angolul: az utódokra brit nevelőnő vigyázott. 

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Németh András Gazdaság

Igor Szecsin, a Kreml Darth Vadere

"Jó napot kívánunk, ön a Rosznyeftyet hívta. Ha van olyan olajipari vállalata, amelyet nem akar eladni, nyomja meg a kettőskereszt gombot " - így szól az utóbbi hetekben Moszkvában terjedő vicc.

Németh András Gazdaság

Tudta, hogy Putyinnak is van egy saját Sorosa? Pont az ellentéte a valódi Sorosnak

Utálja a liberalizmust, a Nyugatot és a melegeket, s fő célja, hogy igazi orosz imperialistaként létrehozza az ortodox országok – Oroszország, Görögország, Bulgária és Szerbia – szoros szövetségét. Konsztantyin Malofejevet sokan csalónak tartják, ám kétmilliárdosra becsült vagyonából komoly összegeket áldoz különféle jótékony célokra.