szerző:
hvg.hu

Az adóhatóság elégedett lehet.

A szeszfőzdék 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek 2017-ben, ami azt mutatja, élénkül a kereslet a házi pálinka iránt – írja a Magyar Idők. Voltak időszakok, amikor a szeszfőzdék száma meghaladta a hatszázat. Itt volt némi visszaesés, mivel a NAV adatai szerint február közepén 568 helyen készítettek bérfőzésben párlatot.

Igaz, közben az otthoni pálinkakészítés egyre népszerűbb lett. Tavaly több mint kétezer készüléket vettek nyilvántartásba, így már 21 ezer üstöt jelentettek be. Az otthon főzők tavaly 85 millió forint közterhet róttak le, tízmillióval többet, mint egy évvel korábban. (A párlatadójegyet 2016 januárja óta kell vásárolni a házi főzés után.)

További részletek a Magyar Idők cikkében

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!