szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A helyi választási bizottság leszavazta az LMP kezdeményezését.

A Lehet Más a Politika pécsi szervezete megdöbbenéssel fogadta, hogy a Helyi Választási Bizottság a kérdések kapcsán indított népszavazási kezdeményezést első körben elgáncsolta. A döntés megváltoztatása érdekében az LMP bírósághoz fordul.

Az ellenzéki párt úgy fogalmaz, ha a Fideszen múlik, akkor Pécs az atomenergetikai lánc két “piszkos” végpontján találja majd magát. Az egyik az uránbánya, több tízmillió tonna meddő kőzettel, zaggyal és veszélyeztetett vízbázissal, a másik pedig a világon példátlan, nagy aktivitású radioaktív hulladéktároló.

A Tolna megyei Boda térségében kutatások folynak egy nagyaktivitású hulladék-tároló lehetséges helyszínének kijelölésére, amire már az Országgyűlés is elfogadta a stratégiát. Boda a Nyugat-Mecsekben, a hazai uránbányászat központjaként számított Kővágószőlőstől néhány kilométerre található.

Az LMP Baranya megyei szervezete évek óta küzd e kérdések ügyében, január végén pedig helyi népszavazási kezdeményezést indított mindkét kérdés kapcsán. Miután azonban a Helyi Választási Bizottság ezt elutasította, az LMP a Pécsi Törvényszékhez fordul.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!