szerző:
hvg.hu

Pártprogramok persze vannak, legalábbis az ellenzéki térfélen, és ezekből az is kiderül, mi az oka, hogy a Fidesz hatalmát megdönteni óhajtó pártok között akadozik az együttműködés.

Az orbáni illiberális rendszer megváltoztatásában, a demokrácia alapintézményeinek rekonstruálásában egyetértenek ugyan a mérhető támogatottságú ellenzéki pártok, és az oligarchák uralmának megtörésében is közel azonos nézeteket vallanak, de az ajánlott módszerek sok szempontból különböznek, igazán sokszínűek. Például, jogállami eszközökkel, vagy azokon is túllépve akarják „a tisztességtelenül szerzett vagyont” visszaszerezni – államosítással, visszaperléssel, oligarchaadóval.

A gazdaság- és szociálpolitikai elképzelésekben is vannak közös elemek, ilyen az egészségügyből, oktatásból kivont költségvetési pénzek visszapótlása, a jövedelmek igazságosabb elosztása, a nyugdíjasok körében szélesre nyílt olló zárása. A javasolt megoldások skálája még szélesebb, mint a közjogi programokban, a feltétel nélkül járó alapjövedelemtől a bérunióig terjed. Markáns különbség mutatkozik abban a tekintetben, milyennek képzelik az Európai Unió jövőjét. A Demokratikus Koalíció például elkötelezett híve az Európai Egyesült Államoknak, a Jobbik viszont még az uniós csatlakozási szerződést is újratárgyalná, hogy egyes jogköröket visszavegyen.

További részletek a héten megjelent HVG-ben. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!