szerző:
hvg.hu

Az átlagos infláció ez elmúlt 16 évben összesen 81 százalék volt, aminél lényegesen jobban nőtt az átlagos bér: 204 százalékkal. Az Alapblog beszédes infografikája szerint tehát jobban élünk, mint 16 éve. Legfeljebb nem úgy érezzük.

©

Magyarázatra szorul az elmúlt 16 évben 70 százalékos árzuhanást mutató technikai eszközök (számítógép, telefon) piaca, hiszen az átlagfogyasztó azzal szembesül, hogy egyre drágábbak az (immár) okostelefonok. De ha belegondolunk, hogy mennyivel többet is tudnak, akkor érthető, hogy a statisztikusok nem fogják egy kategóriába tenni a Nokia 3310-est és az iPhone X-t. Ehelyett (leegyszerűsítve) azt nézik, hogy ma mennyibe kerülne egy 2001-es tudású telefon. Nagyon olcsó lenne. Ha lenne – olvasható az Alapblogon.

Két csoport van az ábrán, ami lényegesen kevésbé drágult, mint a fogyasztási kosár általában: a csirkecomb és a ruházat.
Két kategória drágult lényegesen jobban, mint a teljes fogyasztói kosár: a rezsicsökkentés ellenére a rezsi (a KSH hivatalos kategóriája az, hogy „Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok”) és az utóbbi években belehúzó – az inflációs kosárban amúgy nem szereplő – budapesti panellakás. Egy kategória pedig még a béreket meghaladó drágulást is mutat – a cigaretta.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!