szerző:
Zelki Benjámin

Megnéztük, hogy áll a választások előtt a Liget-projekt. Magas, fekete kerítésekkel körülvett építkezéseket találtunk mindenfelé, ezért drónfelvételeket készítettünk az éppen folyó munkákról. Eddig csak a legkevésbé népszerűtlen építkezések kezdődtek meg, azok sem sokat haladtak.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Liget-projekt az egyik legnagyobb kormányzati városfejlesztési beavatkozás az elmúlt négy évben Budapesten, megnéztük tehát, mit kaptak ezzel a városlakók (a ciklus legfontosabb fővárosi projektjeit itt értékeltük).

A Városligetben felépíteni kívánt múzeumi negyedre 2014-ben írták ki a tervpályázatot, az első építkezések – és az ezzel járó civil tiltakozások 2016 tavaszán indultak meg. A projekt azóta sokat finomodott, a költséges és sok tiltakozást kiváltó múzeumépületek - a Magyar Zene Háza, a Közlekedési Múzeum régi épülete és az Új Nemzeti Galéria - építkezéseit egyelőre elhalasztották (erről itt írtunk részletesebben).

Épül a Néprajzi Múzeum

Tavaly decemberben viszont megindult az eddigi legkevesebb tiltakozást kiváltó Néprajzi Múzeum építkezése, ez így néz ki most a magasból:  

©

A Néprajzi épülete alapvetően a lekövezett Ötvenhatosok terén kap majd helyet, azonban valamelyest belelóg a Liget mai területére is (régen az Ötvenhatosok tere is a Városliget része volt, Rákosiék idején kövezték le).

Az ötvenhatos emlékmű és a rondó megmarad ugyan - ez kerül majd a múzeum közepére -, az épület területe azonban érinti a mai platánsort is. Csák Gergely ligetvédő aktivista szerint hivatalosan csak 2-3 fát terveznek ugyan a Ligeten belül átültetni az építkezések miatt, a nekünk nyilatkozó Garay Klára, a Városliget barátai Facebook-oldal üzemeltetője azonban azt mondja, 9 platán és 8 tölgy áll az építési területen. Garay szerint ezeket szándékoznak az építkezések miatt eltávolítani, kérdés, hogy túlélik-e majd az átültetéseket.

©

 Így áll most a Liget-projekt

A Városliget Ajtósi Dürer sor felé eső oldalán tavaly decemberben megkezdődött a sportpályák építése, illetve ehhez kapcsolódóan a Vakok kertje megújítása. Noha ezek a népszerűbb, a parkfelület megújításához tartozó projektelemek közé tartoznak, hamar kiderült, hogy 38 fa kivágásával és 19 átültetésével járnának ezek a munkálatok is, ami ismét tiltakozásokat váltott ki, annak ellenére, hogy 67 új fa ültetését ígérik helyettük. A faátültetéseket végül a Ligetvédők decemberben megakadályozták, a területen azonban továbbra is folynak a munkák - feketével letakart kordonok mögött.

©

A sportpályákon kívül a Kutyás élménypark épül a Liget Hermina út felőli oldalán, a volt állatorvosi rendelők helyén, illetve a Feszl-pavilonokat az Állatkerti körútnál már tavaly áprilisban átadták. Zajlik továbbá a Szépművészeti Múzeum felújítása, a Román Csarnok már el is készült, ebben a cikkünkben részletesen is bemutattuk a különleges termet. A Liget-projekthez kapcsolódóan folyik továbbá a Szabolcs utcánál az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építése. Folyik az Olof Palme Ház restaurálása is, Millennium Háza néven új kiállítással fog újranyitni, ez a magasból így néz ki:

©

Tragikus állapotban a parkfelület

A Városliget bejárásakor az egyik legfeltűnőbb jelenség a mindenfelé látható, feketével letakart kordonsor – ezek mögött rejtőznek a Liget-projekt építkezései. A Petőfi Csarnok és a régi Közlekedési Múzeum épületét már korábban elbontották, ezek helyével azóta sem kezdtek semmit, mint az légifelvételünkről is látszik, sivár pusztaság maradt csak utánuk:  

©

A park rendkívül elhanyagolt állapota volt a másik legszembetűnőbb a Városligetben sétálva. Igaz, több játszótér is megújult, de maga a meglévő zöldfelület és az utak is rendkívül rossz állapotúak, kerékpárral vagy babakocsival kifejezetten nehezen járhatók.  

©

 Míg a tulajdonos Városliget Zrt. minden energiáját a Liget-projekt megvalósítására fordítja,

Budapest legnagyobb és egyik legrégebbi közparkja egyike lett a legrosszabb állapotú és leggondozatlanabb fővárosi zöldfelületeknek.

A Liget-projektben összesen nagyjából 40 milliárd forintot költöttek el tavaly nyárig. A költségekre vonatkozó pontosabb számokról kérdeztük a Városliget Zrt.-t, ha megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!