szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A jogállamisághoz köthetik az EU-pénzek lehívását; az osztrákok az ott dolgozó, de nem Ausztriában élő magyarok gyerekein spórolnának; már a strandok büfései is nagy bajban vannak, annyi dolgozójuk megy inkább külföldre. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Megtörtént a legrosszabb, amire a magyar kormány számíthatott: az Európai Bizottság a jogállamiság kötné az uniós pénzek lehívását. Jean-Claude Juncker úgy mutatta be a 2020 utáni költségvetés tervezetét: minden ország visszaéléseitől megvédenék a pénzeket. Ha nem látják megfelelőnek az uniós pénzek elosztásáért felelős hatóságok működését, a nyomozók és az ügyészség munkáját, a csalások megelőzését és büntetését, a bíróságot függetlenségét, akkor korlátozhatják, vagy akár le is állíthatják az uniós pénzek folyósítását. Az Európai Parlamentben Guy Verhofstadt ennél egy kicsit tömörebben fogalmazott: „az európai pénzt arra kell szerintem használni, hogy segítsen felemelni az országok gazdaságát és polgárainkat, nem pedig arra, hogy Orbán úr családtagjai kapják meg, vagy hogy egy futballstadiont építsenek belőle a választókörzetében”.

Ráadásul a kohéziós alapok elosztásánál is új szabályokat vezetnének be, figyelembe vennék például, hogy hogyan áll az adott helyen a fiatalok munkanélkülisége, mennyit tesz az ország a klímaváltozás ellen, és mennyit költ a bevándorlók befogadására és integrálására.

Orbán Viktor háza és a felcsúti Pancho Aréna
©

Azt nem kell nagyon magyarázni, hogy mindez miért lehet kínos a magyar kormánynak, az viszont már egy kicsit kevésbé szúr szemet, hogy a támogatásoknál a tagállami önrészt is megemelnék. Ez viszont valójában szintén fontos lehet a korrupció elleni harcban: ha az államkasszából kell többet betenni egy beruházásba, talán kisebb eséllyel fogják túlárazni a projekteket.

Mi lesz ebből?

A külföldieken spórolna az osztrák kormány: ha egy ott dolgozó ember gyereke nem Ausztriában él, akkor a családi pótlékot annak az országnak az árszínvonalához igazítják, ahol a gyerek lakik. Az EU tiltakozott ez ellen, de az osztrák kormánytagok szerint a módosítás megfelel az uniós jognak és nem diszkriminatív.

A döntés nagyjából 39 ezer magyar gyereket érinthet, egyetlen más ország sincs, ahova ennyi pénzt küldene az osztrák állam. Egy Magyarországon élő gyerek után, akinek nincs testvére, eddig 172,40 euró járt, ha pedig jövőre életbe lép az új szabály, be kell érni 93,61 euróval.

Helyes lépés volt ez az osztrák kormánytól?

Elindult a szezon a strandokon. Ehhez képest még mindig hirdetésekben keresnek szakácsokat, felszolgálókat, pultosokat, konyhai kisegítőket a büfékbe. Akinek ugyanis van szakképzettsége és tapasztalata, már rég külföldre ment dolgozni, nem maradt más, csak a diákok és a kisgyerekes anyák.

©

Míg a vendéglátásban dolgozók órabére egyre inkább közelít az európai átlaghoz, addig a vendégek hallani sem akarnak az európai árszínvonalról – panaszolták a büfések. „Ma már ott tartunk, hogy a tulajdonosoknak nincsenek magas szakmai elvárásaik, elég, ha olyan embert találnak, akinek van két keze, két lába, és akar dolgozni” – mondta egyikük. Nem is csoda: amíg Ausztriában havonta átlagosan nettó 1500 eurót lehet keresni a vendéglátásban, addig Magyarországon borravalóval együtt nagyjából ennek a felét.

Mi a megoldás?

A hét képe: bontják a teniszstadiont a Margitszigeten, sok fa is áldozatul esett.

©

Közel két év telt el azóta, hogy évi 1000-1200 busz gyártását ígérte a kormány, ennek nagyjából a harmadát sikerült mostanra teljesíteni. A magyar közlekedési cégek viszont inkább 7-8 év körüli, használt, Nyugat-Európában lecserélt buszokra vadásznak. Ez az ő szempontjukból racionális döntés, hiszen a hazai Volán-flotta átlagéletkora meghaladja 15 évet, ráadásul a használt járművek az újaknál jóval olcsóbbak.

Varga Mihály arról beszélt, hogy Ikarus néven kellene létrehozni a magyar buszokat tömörítő holdingot, 3-4 magyar céget kellene így összefogni és magyar brandként megjeleníteni a nemzetközi piacon. A buszgyártók abban egyetértenek: el kellene lassan engedni a vágyálmot, hogy az Ikarus-mítoszt bármi áron erőltetve fenntartsák.

Szükség van-e magyar buszgyártásra?

Ha a kormány nem is járna jól az EU-s költségvetéssel, a magyar fiatalok örülhetnek. 700 millió eurót szánnak ugyanis ingyenes EU-vonatbérletre: a cél az, hogy minél többen utazhassanak Európa-szerte. A pályázatok már most május végén megjelennek, és júliusban meg is kezdhetik a fiatalok Európát átszelő, legfeljebb harminc napos utazásaikat.

Egyéni utazásra és legfeljebb ötfős csoportos utazásra lehet jelentkezni. A pályázatokban szerepeltetni kell az úti célokat is, ezek közül azok élveznek majd elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölik meg.

Ön mire következtet ebből?

A Bati-Rénov nevű francia vállalat 15 éven át Romániában gyártott nyílászáró szerkezeteket, most azonban az összes tevékenység visszatért a nyugat-franciaországi Varaize-be. Sikerült ugyanis olyan termelési technikát kialakítani, amely ellensúlyozza a magasabb francia bért, a legendásan alacsony romániaihoz képest.

A francia gazdaság friss adatai azt jelzik, hogy erősödik az üzleti szféra optimizmusa, csökken a munkanélküliség és az alakuló vállalkozások száma meghaladja a csődbe mentekét. A reformok a negatívan érintett csoportok kemény ellenállásába ütköznek, közben viszont minden közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége támogatja Emmanuel Macron reformjait.

Mi lehet a régiónk igazi jövőképe?

A szerződésben szerepelt 30 helyett 50 millió forintot költött el a hódmezővásárhelyi önkormányzat reprezentációra – tette közzé Márki-Zay Péter. Az is kiderült: a pénzt annál a vállalkozónál költötte el a városháza, aki az elhíresült batidai vadászkastélyt üzemelteti.

A batidai kastély
©

A helyi Fidesz azt válaszolta: az előző polgármester idején élénk társadalmi, művészeti élet zajlott a városban, ahol nekik kellett eleget tenniük a házigazdai teendőknek. Emellett számos civil szervezetet segítettek ki, hogy azok pogácsát és üdítőt vásárolhassanak, így már nem is túlzóak a kiadások.

Megérte-e ennyi pénzt elkölteni?

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, van még: kövesse és ha tetszik, ossza meg ismerőseivel a gazdasági rovat Facebook-oldalának bejegyzéseit!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!