szerző:
MTI / hvg.hu

Nagy István szerint a mezőgazdaság fejlődésének a munkaerőhiány enyhítése, illetve a fiatalok bevonása a kulcsa.

Mint mondta, ennek érdekében olyan támogatási rendszert kívánnak kiépíteni, amely lehetőséget teremt a munkaadóknak arra, hogy ne idénymunkaszerűen foglalkoztassák az embereket, hanem teljes állásban. Ugyanakkor új fejezetet nyitnának a vidékfejlesztési pályázatok, a fiatalgazda-támogatások területén – fűzte hozzá a köztévé műsorában.

Nagy István, aki a napokban azt mondta, azért van sertéspestis, mert egy migráns eldobott egy szendvicset, arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az agráriumban egyre égetőbb a munkaerőhiány, vidéken 150 ezer ember végez közmunkát.

Ebben a helyzetben, megfelelő ösztönzők kialakításával, legalább 50 ezer embert fel tudna szívni az agrárium. Ugyanis a fejlődés feltétele, hogy

lesz-e aki ellátja a jószágot, leszüreteli a gyümölcsfát és felül a traktorra.

Arra is figyelmeztetett, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy a népességrobbanás során miként látjuk el élelmiszerrel az emberiséget. 2050-re ugyanis 70 százalékkal több élelmiszerre, ezen belül 10 százalékkal több fehérjére lesz szükség, miközben a klímaváltozás nyomán 30 százalékkal zsugorodik a termőterület és 40 százalékkal kevesebb lesz a víz.

©

Szerinte a feladat megoldásához új technológiák, az informatika, a biotechnológia minél intenzívebb bevonása szükséges a mezőgazdaságba, ami egyre inkább vonzóvá teheti a szektort a fiatalok számára is.

Nagy István végül úgy fogalmazott, ki kell mondani, hogy az élelmiszerbiztonság egyre inkább nemzetbiztonsági kérdés. Ezért szükséges a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal megerősítése.

A miniszter-jelölt a Kossuth rádió szerdai, 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy az agrártárca új struktúrájában hangsúlyos szerepet szán a környezetvédelemnek. Ugyanis azt vallja, hogy Agrárminisztérium zöld tárca. Olyan élhető környezetet kell teremteni, olyan környezetet kell hátrahagyni az utódainkra, amelyre büszkék lehetünk – tette hozzá.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Gazdaság

Az új agrárminiszter már 2015-ben is a migránsok betegségeket terjesztő szendvicseivel riogatott

„Még nincs veszély, de lehet, ezért fontos a határzár mielőbbi felépítése” – érvelt a kerítés megépítése mellett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium akkori államtitkára egy 2015 júliusában rendezett gazdafórumon Mórahalmon. Nagy szerint beláthatatlan károkat okozhatnak a növény- és állatbetegséget terjesztő vírusok, baktériumok, amelyeket a migránsok hurcolnak Magyarországra a szendvicseikben.