szerző:
MTI

A történelmi belvárosban építenek egy 1300 négyzetméteres létesítményt.

Új piac épül Esztergomban, a város 974 millió forint támogatást kapott erre a célra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat az MTI-t.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke közölte: az új elárusítóhelyet Esztergom történelmi belvárosában, a Simor János utcából nyíló telektömbben hozzák létre. Az elnyert támogatás a beruházás teljes összegét fedezi.

Romanek Etelka fideszes polgármester az MTI kérdésére elmondta, a fejlesztés során egy csaknem 1300 négyzetméter alapterületű létesítményegyüttes épül, amelyben 58 standon az őstermelők kínálhatják áruikat, valamint mintegy húsz kisebb üzlethelyiséget alakítanak ki és vendéglátóhelyet hoznak létre. Az új piac egy bekeríthető és rendezett épülettömbben kap helyet. A létesítményben minden feltételt megteremtenek a színvonalas árusításhoz, a fejlesztéssel a város nyolcvanéves elmaradást szüntet meg.

Az építési területen a többi között egy műemlékkel beépített telek, két beépített és egy üres telek található. Az érintett négy ingatlant a városi önkormányzat már megvásárolta, a műemlék épület homlokzatát megtartják. Az új piac 2020 májusának végén nyílhat meg – mondta a polgármester.

Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a megye fejlesztési biztosa elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Esztergom összesen csaknem 4 milliárd forintot fordíthat a közeljövőben fejlesztésekre.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!