szerző:
hvg.hu

Nem kell már sokat várni, hogy több idős éljen Magyarországon, mint gyerek vagy fiatal felnőtt.

Alig húsz év múlva már több 60-64 év közötti magyar fog élni, mint ahányan bármely már korosztály tagjai lesznek – így számol az Eurostat előrejelzése. Ugyanennek a korcsoportnak a tagjai 2050-ben már tíz évvel idősebbként, 70-74 évesként szintén a korfa legszélesebb ágát fogják jelenteni.

Amíg most a magyarok 26,2 százaléka idősebb 60 évesnél, az előrejelzés szerint 2050-re ugyanez az arány már 34,3 százalék lehet, 2080-ra pedig 34,9 százalék. Ez távoli jövőnek tűnik, de érdemes belegondolni: akik 2080-ban lesznek 60 évnél idősebbek, azoknak a nagy része már most is él.

2080-ban a lakosság 7,7 százalékát tehetik ki azok, akik akkor legalább 85 évesek lesznek, vagyis az 1995 előtt születettek (most a 85 évesnél idősebbek aránya 1,9 százalék). Azzal, hogy a mostani fiatalok hosszú életre számíthatnak, nincs is baj, az már annál rosszabbul néz ki a korfán, hogy mennyire kevés középkorú, fiatal felnőtt vagy gyerek lehet az országban néhány évtized múlva.

©

Az ábrán színessel a 2017-es magyar korfát láthatjuk, köré rajzolva a 2080-as előrejelzést.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!