szerző:
MTI

Az inflációt elsősorban az energia drágulása fűti.

Valamelyest csökkent, de júniusban is két százalék fölött állt az infláció Németországban, a fogyasztói árindex 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal, megerősítve az előzetes adatot.

Májusban 2,2 százalék volt az éves infláció. Júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az inflációt elsősorban az energia drágulása fűti.

Az Európai Központi Bank arra törekszik, hogy az euróövezeti inflációs ráta középtávon két százalék közvetlen közelében legyen, mert véleménye szerint ez az érték garantálhatja a stabil gazdasági növekedést. A tartósan stagnáló vagy süllyedő árszint a vállalatokat beruházásaik, a háztartásokat pedig bevásárlásaik elhalasztására indíthatja a további árcsökkenés reményében.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!