szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A családosok vagy a sportklubok kapnak több adókedvezményt? Az állami dolgozók vagy az idősek járnak jobban? Robbanhat-e a nyugdíjbomba? Átnéztük a 2019-es költségvetést, amelyre az áment pénteken mondják ki a kormánypárti képviselők.

Miközben már a politikusok is szívesen mennének Mészáros Lőrinc után az Adriára, a héten még gyorsan eldől, hogy milyen évre számíthatunk 2019-ben. Kedden elfogadták a költségvetést megalapozó törvényeket, pénteken pedig megszavazzák a teljes büdzsét és még néhány adószabályt is átírnak. Összegyűjtöttük, mire érdemes számítani.

A sporttal csak a családok versenyezhetnek

Nem meglepő: a kormány legnagyobb kedvencei a családok és a sportolók. Ha körülnézünk az adókedvezmények között, azt látjuk, hogy a családok után a második legtöbb kedvezményt azoknak a cégeknek kínálja a kormány, amelyek a csapatsportokat támogatják. A családi adókedvezményekre (beleértve az első házasok adókedvezményét is) 302-313 milliárd forintot szán az állam 2019-ben, a tao-rendszerben pedig 87-99 milliárd forint kerülhet az államkassza helyett a sportklubokhoz.

A felcsúti Pancho aréna
©

Ezen a kettőn kívül egyetlen hasonló nagyságrendű adókedvezmény lesz csak: a szociális hozzájárulási adóból a foglalkoztatást segítő munkáltatói kedvezmény 83-87 milliárd forint lesz. De az eddiginél nagyobb adó-visszatérítéssel próbálják ide csalogatni a filmeseket is.

Ráadásul a sport további 18-19 milliárd forinthoz juthat abból, hogy a bankok a különadójuk felét átterelhetik a sporttámogatásra. De nem csak adókedvezményekből jut sok a sportra, a stadionépítések is folytatódnak: a Puskás Ferenc Stadion újraépítésére is találtak még 90 milliárd forintot.

A 2019-es költségvetés a családok büdzséje lesz – mondhatja a kormány, de ehhez hozzá is kell tenni rögtön: azoké a családoké, amelyekben a szülők dolgoznak, és elég jól is keresnek ahhoz, hogy igénybe tudják venni a családi adókedvezményt. Hiába nő ez az összeg 37-38 milliárd forinttal az után, hogy a kétgyerekesek kedvezményét 40 ezer forintra növelik, a szegényebb családok, amelyeknél nincs annyi kereset, hogy igénybe vehessék az adó- és járulékkedvezményt, nem sokat éreznek majd a növekedésből.

©

A minden gyerek után – így a szegény szülőknek is – járó családi pótlék viszont már 2008 óta marad változatlan. A gyermekgondozási díj növekedhet ugyan (hogy mennyivel, az majd kiderül akkor, amikor kész lesz a megállapodás a 2019-es minimálbérről), de ezzel is azok járnak majd igazán jól, akiknek magasabb a fizetésük.

Tovább nő a szakadék a dolgozók és a nyugdíjasok között

A kormány mindent megtesz a nyugdíjasok kegyeiért – írtuk le mi is sokszor a választás előtt. Úgy néz ki, hogy az állami alkalmazottak ezúttal még az időseknél is fontosabbak lesznek. Az öregségi nyugdíjra 2019-ben 104 milliárd forinttal többet adnak, mint idén, ehhez képest az állami alkalmazottak személyi juttatásaira szánt keret 155 milliárd forinttal nő.

©

Arra még várnunk kell, hogy részleteket tudjunk a szabályokról, egyelőre annyit lehet látni erről az összegről, hogy annak a nagyjából 200 ezer állami és önkormányzati dolgozónak a bérét növelhetik ebből, aki 2008 óta nem kapott fizetésemelést. A költségvetésben egy olyan nagy tételt találtunk, ahol még ennél a 155 milliárd forintosnál is egy kicsivel nagyobb – egész pontosan 156 milliárdos – lesz a növekedés 2018-hoz képest: a honvédelmet.

Ami a nyugdíjasokat illeti: a kormány úgy számol, hogy jövőre 2,7 százalék lesz az infláció, és pontosan ugyanekkora nyugdíjemelést fog adni. Ez azt jelenti, hogy az átlagnyugdíj 134 ezer forint lesz, 3450 forinttal több, mint idén. De nem kell ennyivel beérniük az időseknek: mivel 3,5 százalék fölötti lehet a GDP-növekedés, nyugdíjprémium jár. Az átlagnyugdíjnál ez azt jelenti, hogy a nyugdíjas egyszeri 12 ezer forintos prémiumot kap.

Prémium ide vagy oda, mindez együtt azt hozza magával, hogy a nyugdíjasok egyre rosszabbul élnek majd a dolgozókhoz képest. Ha a nettó keresetek majdnem ugyanolyan tempóban, akár csak 10 százalékkal nőnek tovább, mint tavaly és idén, akkor óriási lesz a különbség ahhoz képest, hogy a nyugdíjakat havi néhány ezer forinttal felemelik, és ezen az sem segíthet, ha újra osztogatnának Erzsébet-utalványokat. Ráadásul a friss nyugdíjasok járandóságának kiszámolásakor a korábbi befizetéseket még felszorozzák az előző évek reálbér-növekedésével, azaz életük végéig behozhatatlan hátrányba kerülnek a néhány éve nyugdíjba vonulók azokhoz képest, akiket 2018-ban vagy 2019-ben nyugdíjaznak.

Építkezne? Van miért aggódni

Nagyon nagy bajban lehetnek azok, akik házat építenek. Ezt nem a költségvetés számaiból lehet kiolvasni, hanem abból, hogy Varga Mihály bejelentette: 2019 lesz az utolsó év, amikor 5 százalék áfával lehet építkezni, utána visszatérünk a 27 százalékos áfához. Az építőiparral foglalkozók szerint ezt gyakorlatilag mindenki meg fogja érezni azok közül is, akik idén vagy jövőre vágnak bele az építkezésekbe: a készházak piaca felbolydult, munkásokat nagyon nehéz lesz szerezni, annyira erőltetetten le akarnak zárni minden projektet 2019. december 31-e előtt, utána pedig nagyon jelentős drágulás jön. Egy 80-100 négyzetméteres ház a legoptimistább becslések szerint is 4 millió forinttal fog drágulni. A szakma abban még reménykedik, hogy 27 helyett csak 18 százalékosra emelik az áfát, akkor talán el lehet érni, hogy csak stagnálás jöjjön, ne visszaesés.

A honvédelem minden előtt

Sokat ki lehet olvasni a költségvetésből akkor is, ha azt nézzük, mire szán a kormány sokkal több pénzt, mint az idei büdzsében. Orbán Viktor azt mondta ugyan a választás után, hogy

„miniszterei ne is kérjenek tőle plusz 10-20 milliárdokat, mert nem ad”,

 azért voltak minisztériumok, amelyek plusz százmilliárdot is megkaptak.

©

Az abszolút győztes nem is lehet kérdés: a honvédelmi kiadások 156 milliárd forintos növekedését ábrándozva nézheti bármelyik más minisztérium. A honvédelmi keret még így is kevesebb, mint a GDP 2 százaléka, ami Donald Trump szerint megfelelő volna a NATO-tagoknál – hogy mennyire drága volna teljesíteni az amerikai elnök kívánságát, azt korábban már részletesen bemutattuk. Az egészségügyre azért még így is adnak 101 milliárd forinttal többet, mint az idei költségvetésben, de például az oktatásügy alig 15 milliárd forint pluszra számíthat.

Így próbálják a nyugdíjasokat visszaküldeni a munkába

Az adótörvényekben is lesz több változás, az egyik legfontosabb adónem, az áfa azonban marad a világrekorder 27 százalékos szinten. Egyedül az UHT és az ESL tej áfája csökken. Marad a 15 százalékos szja és a 9 százalékos társasági adó is, a szociális hozzájárulási adó pedig 19,5-ről 17,5 százalékosra csökken. Nagy változás lesz viszont az, hogy az öregségi nyugdíj mellett dolgozók fizetése után jövőre már nem kell járulékokat fizetni – nyilvánvaló a cél, minél több nyugdíjast próbálnak visszaterelni a munkába.

©

Bonyolítja a helyzetet, hogy az 55 éven felettiek (és a 25 éven alattiak) után járó automatikus kedvezmény megszűnik, azaz egy 65 éves embert sokkal jobban megéri majd foglalkoztatni, mint egy 60 éveset.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!