szerző:
Csányi Nikolett - Tóta W. Árpád

A halászat hagyományőrzés, de romantika nélkül. Nemecsek Ernő fürödhetett ennyire kedvetlenül.

Könnyű volt meglátni a szépséget, az embert nemesítő dimenziót eddig szinte minden munkában. A szamócatövek közt pletykálkodó nénik között, az új finomságokon dolgozó strandbüfében, a struccfióka cseperedésében, a méhészetben, de még a világszínvonalon termelő fröccsöntőüzemben is.

A halászatnak szerintem nincs romantikája.

Ez valószínűleg a halakon is múlik. A ponty lehet finom – az akasztói szikiponty az is -, de mint állatot, nehéz szeretni. Nyálkás, hideg, nem is szép, nem énekel, nem néz a szemembe. Valójában persze ugyanúgy teszi a dolgát, mint a méh, az ő esetében azt, hogy turkál az iszapban, végül pedig megfő paprikás lében.

Horgászromantika, az van, ismerem jól: ülni a stégen vagy a csónakban órákig, hallani a fák lehulló levelének lágy neszét, és nem fogni semmit, vagy csak esetlegesen. Itt a fogás biztos, a szívást csak sejtem előre.

Tíz mázsa halat kell kiszedni a tóból olyan módon, hogy ormótlan gumiruhában végighúzunk egy hálót a vízben, bekerítjük őket, a hálóból egy nagy kosarat képzünk, és abban állva kipakoljuk őket. A pontyok ekkorra fogják fel, hogy bajban vannak, így fickándozással súlyosbítják a nyálkásságukat. Eltart egy darabig, amíg biztonsággal megragadok egyet, és bedobom a szákba. Már kiabál is Róbert, hogy KICSI.

Ugyanis kétkilós pontyokra szól a megrendelés, tehát a másfeleseket és a négykilósokat a hálón kívülre kellene dobálni, függetlenül attól, mekkora sikerélmény nekem, hogy egyáltalán megfogtam.

Szabó Róbert, a termelésirányító egy komplett irányítótorony funkcióit látja el: minden egyes halat szemmel tart, ahogy a háló akadást jelző rezzenéseit, a markolós munkáját, a kamerával a vesztébe botladozó Nikit; eközben kapkodja a telefonját, és szorgosan jegyzetel a füzetébe. Neki kell megtippelnie azt is, hol kezdjük a lehalászást: egy tonna halért kár lenne végigmenni az egész tavon, viszont ha nincs meg, akkor kezdhetjük elölről. Száz kilónál többet nem tévedett.

A mai munkához tíz emberre lenne szükség, ehhez képest öt jött el, meg én: nagyvonalúan öt és felet számítanak így mára. Munkaerő itt sincs elég. Ez nem meglepő: a hálót húzni kábé a volgai hajóvontatókat idéző küszködés, még amikor épp nem akad el az iszapban, akkor is. Sokan egy napra jönnek, aztán visszamennek inkább közmunkára. Az nyilván kényelmesebb. Róbert ezért kénytelen szaktanári és osztályfőnöki szerepben is helytállni, mert az új érdeklődők betanítást igényelnek.

A technológia évszázadok óta változatlan, csak a háló tetején cserélődtek műanyagra az úszók, meg a kocsira már feldaruzza a halat a gép. Nem lehet ennél jobban gépesíteni, legalábbis ha nem betonmedencében nevelik a halakat. Illetve amíg nem lesznek igazi terminátorok, amelyek be tudnak állni pont úgy és pont oda, ahová ezek az emberek.

Mégis itt vannak most is öten. Nem élvezik, csak tudomásul veszik, hogy ez a feladat, és csinálják. Van, aki évek óta, és nemcsak strandidőben, hanem télen, jeges vízben is. Kegyetlen küszködés, senkinek nem azért vezet ide az útja, mert szereti az állatokat vagy a természetet.

Mégis elégedettséggel jár, hogy abban a tonna halban ott vannak azok is, amiket én szedtem ki, cifra káromkodásokkal kísérve. De leginkább mint a macskának, amikor elengedik a farkát: az a legjobb benne, amikor kész. Ideje átöltözni békaemberből pesti ínyencbe, és betérni a csárdába, megkóstolni a munka gyümölcsét. A többiek, akik tegnap is a hálót húzták és holnap is fogják, nem itt esznek. Ez a világ rendje, és van ebben a rendben valami rendetlenség, amitől nem esik annyira jól, mint amennyire finom.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!