szerző:
hvg.hu

Ezzel bővítette egyébként is erős hatalmát.

Recep Tayyip Erdogan török államfő magát nevezte ki az állami vagyonalap elnökévé, helyettesének pedig pénzügyminiszterét (és egyben vejét), Berat Albayrakot tette meg – írja a Portfolio.hu a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva. Erdogan saját és veje kinevezése mellett gyakorlatilag a vagyonalap teljes vezetőségét lecserélte. Az előző elnököt már tavaly menesztette az államfő, amiért nem tudta teljesíteni a kitűzött eredménycélokat, szeptemberben pedig jelezte, hogy nagy átalakítás lesz az alapnál.

A török állami vagyonalapot még 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy növelje Törökország stratégiai tartalékait, illetve, hogy fontos beruházásokhoz finanszírozást biztosítson. Jelenleg mintegy 50 milliárd dollárnyi vagyon felett rendelkezik.

A lap emlékeztet, Erdogan saját kinevezésével tovább bővítette jogköreit, miután a júniusi elnökválasztási győzelme az elnöki rendszerre való áttéréssel egyébként is rendkívül erős hatalommal ruházta fel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!