eurohirek.hu Gazdaság

Ki közvetítheti a Premier Ligát?

Versenytárgyalást írnak ki 2006 tavaszán a legmagasabb osztályú angol futballbajnokság 2007-2009-es szezonjainak igen jól jövedelmező televíziós közvetítési jogára. Az Európai Bizottság aggódik.

MTI Gazdaság

Fidesz: nyilvánítsák érvénytelennek a Malév-privatizációt

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy nyilvánítsa érvénytelennek a Malév privatizációját, ne fogadja el az AirBridge ajánlatát; a párt információi szerint Veres János pénzügyminiszternek igenis volt kapcsolata az orosz hátterű cég képviselőivel - jelentette ki Rogán Antal, az ellenzéki párt kampányfőnöke.

Gazdaság

APEH: százmilliós eltitkolt jövedelmek

Alaposan megnőtt a vagyongyarapodásos vizsgálatok hatékonysága az év első hat hónapjában. Az ilyen típusú ellenőrzések során az első fél évben átlagosan csaknem tízmillió forint volt a feltárt nettó adókülönbözet, míg tavaly ennél jóval kevesebb. Több olyan vállalkozót vizsgálnak, akik százmilliós nagyságrendű jövedelem forrását nem tudták igazolni.

MTI Gazdaság

Jönnek a japán-kínai 4G mobilok

Japán és Kína közösen kívánja kifejleszteni a mobiltelefonok következő generációját, egyesítve a japán technológiai ismereteket a kínai piaci potenciállal. A két ország kormányának képviselői pénteken adnak találkozót egymásnak Tokióban az együttműködés létrehozására.

MTI Itthon

Egészséges szalámi szürkemarhából

A magyarországi csemegeboltokban, szupermarketekben kezdenek feltűnni a szürkemarha-, bivaly- és mangalica-szalámik, a mangalicazsír és gyengébb gyomrúaknak a pulykakolbász, ám a jelenleginél sokkal nagyobb lenne az igény eme egészségesebbnek mondott húsfélékre.

MTI Gazdaság

Már 66 dollár felett jár az olajár

Szerdán a kora reggeli órákban a nyersolaj szabadpiaci ára 66 dollár fölé kúszott, elsősorban az ellátással kapcsolatos aggodalmak erősödése miatt.

MTI Gazdaság

Leállították az Audi A2 gyártását

Jóllehet csinos, formás, műszakilag fejlett és környezetkímélő volt, alig öt évi gyártás után augusztusban megszűnt Neckarsulmban a legkisebb Audi típus, az A2 gyártása.

Gazdaság

"Nem vagyunk szibériai medvék"

A Malév csak akkor működhet hatékonyan, ha cselekvőképes tulajdonos áll mögötte - véli Borisz Abramovics (45 éves), a KrasAir orosz légitársaság feje, aki magát természetesen alkalmasnak gondolja e szerep betöltésére. A februárban létrehozott Airbridge Magyarországi Vagyonkezelő Rt. révén részt vesz a Malév privatizációs pályázatán.

MTI Gazdaság

Megakadályozták 58 millió kínai pulóver piacra dobását

Az európai kiskereskedők kedden a kínai textilárukra kivetett importkorlátozások átfogó feloldását követelték: az Eurocommerce európai kiskereskedelmi szövetség olyan megoldást sürget, amelynek nyomán a kereskedők és importőrök az uniós vámhatárokon veszteglő áruikat amilyen gyorsan csak lehet, bejuttathatják az unióba.

hvg.hu Itthon

Megnyitották az Auchan bezárt részlegeit

Az ÁNTSZ jóváhagyásával, augusztus 23-ától kezdve a szigetszentmiklósi áruházunk valamennyi részlege ismét működik - írja közleményében az Auchan hipermarketlánc.

MTI Itthon

Megduplázza éjszakai buszhálózatát a BKV

Javulhat Budapest éjszakai tömegközlekedése, miután szeptember 1-jétől a BKV megduplázza eddigi 220 kilométeres és 752 megállós éjszakai buszhálózatát - közölte a cég vezérigazgató-helyettese.

MTI Gazdaság

Gyengült a forint a kamatcsökkentés után

Gyengült a forint a bankközi devizapiacon kedden reggel, az eurót 245,25/35 forinton jegyezték, szemben a hétfői 244,90 forinttal. A forint 14 bázisponttal 13,13 százalékra gyengült a +/- 15százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

Gazdaság

Gyengült a forint Járai bejelentésére

Járai Zsigmond jegybankelnök hétfőn bejelentette - hogy a korábbi tervekkel ellentétben - az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) tervezett mintegy 1,7 milliárd eurós külföldi kötvénykibocsátásából befolyó összeget nem a bankközi piacon váltják át forintra, hanem az MNB végzi a konverziót.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Auchan: "emberi hibák bekövetkezhettek"

"Haladéktalanul megtettük a szükséges intézkedéseket, hogy a feltárt hiányosságokat orvosoljuk, s azonnal lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a szigetszentmiklósi áruházban elkövetett szabálytalanságok okait beazonosítsuk" - írja közleményében az Auchan azzal kapcsolatban, hogy az áruház bizonyos osztályait vasárnap bezáratta az ÁNTSZ.

MTI Gazdaság

Négymilliárd forint lakáskárra számíthatnak idén a biztosítók

Mintegy négymilliárd forint összértékű meteorológiai lakáskárra számítanak idén a magyarországi lakásbiztosítási piac szereplői az elmúlt napok esőzéseit követően. Az időjárási előrejelzések alapján a hónap végéig további tízezer káresettel számol a hazai lakásbiztosítási piac mintegy felét birtokló AEGON.


A címlapról ajánljuk