MTI Gazdaság

A termékdíj "helyre tette" az import dobozos söröket

Az ACNielsen adatai azt mutatják: a hazai eladásokban január 1., vagyis a termékdíj bevezetése óta nőtt az üveges sörök aránya a dobozoshoz képest, ezzel együtt pedig visszaszorulni látszanak az üzleteket korábban elárasztó olcsó import sörök.

MTI Gazdaság

Három végső ajánlat az Antenna Hungáriára

A hat pályázó közül három, a Macquarie Hírközlési Konzorcium, az Österreichischer Rundfunk (ORF) konzorciuma és a Swisscom Broadcast AG adott be ajánlatot az Antenna Hungária Rt. privatizációs pályázatának utolsó fordulójában.

MTI Gazdaság

Megerősítik a munkaügyi ellenőrzést

Augusztus elejétől 50 dolgozóval növelik a munkaügyi ellenőrök létszámát, október elején pedig újabb 50 munkaügyi felügyelőt vesznek fel - közölte Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára.

MTI Gazdaság

Kissé gyengült a forint, hiperaktív állampapírpiac

A forint pénteken 15 óra tájban 246,65/75 forinton állt a bankközi devizapiacon, 25 fillérrel erősebben a csütörtöki 246,40/60 forintos árfolyamnál. A nap meglepetése a déltől megélénkülő állampapírpiac volt, ahol külföldi és belföldi befektetők egyaránt nagy összegben keresték a magyar állampapírokat.

MTI Gazdaság

Céges toplista: a Wal-Mart továbbra is az élen

A világ legnagyobb vállalata az amerikai Fortune magazin szokásos éves listáján az idén is a Wal-Mart amerikai kiskereskedelmi vállalat maradt (287,9 milliárd dolláros forgalommal), de alaposan megközelítette a brit BP olajtársaság, miután tavaly forgalmát 23 százalékkal 285,1 milliárd dollárra tudta növelni.

MTI Gazdaság

Nyolcmilliós bírság a Magyar Telekom Rt.-nek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 8 millió forintra bírságolta meg a Magyar Telekom Rt.-t, mivel a "Teleperc" elnevezésű díjcsomag reklámkampánya a fogyasztók megtévesztésére volt alkalmas.

MTI Gazdaság

Erőteljes energiaár-emelkedés várható

Erőteljes növekedés várható a világ energia felhasználásában az elkövetkező huszonöt évben, és ezzel összhangban az olaj-, a gáz- és a szénárak is drasztikus emelkedés előtt állnak - állítja legfrissebb tanulmányában a hamburgi világgazdasági kutatóintézet (HWWI).

hvg.hu Itthon

KIR: bérszámfejtők a konnektorban

„Szoftver bevezetése ellenséges környezetben.” Akár ez is lehetne a címe annak az ötéves históriának, amely ahhoz képest, hogy majdnem 700 ezer munkavállalót és nagyszámú családtagját érinti, csak kevesek ismernek. A hvg.hu olvasói kalauzául szegődik a rejtelmes KIR becserkészéséhez. Potom 1800 milliárd forint kifizetésének kiszámításáról van szó. Csekélység, csak a költségvetés negyede.

MTI Gazdaság

A PM többletet vár az államháztartásban

A Pénzügyminisztérium prognózisa 46 milliárd forinttal csökkentette a korábbi 2005. évi általános forgalmi adó bevételi tervét, amelynek várt összege így 1,896 milliárd forint.


A címlapról ajánljuk
Még több hír a Nissan támogatásával