hvg.hu Gazdaság

Magyar high-tech Amerikában

Új megrendelésekben reménykednek azok a magyar technológiai cégek, amelyek egyre nagyobb számban alapítanak leányvállalatot az Egyesült Államokban. A partraszállás azonban igen költséges, és a meglehetősen zárt amerikai piacon évekbe is telhet egy-egy magyar IT-cég bevezetése, megismertetése.

MTI Gazdaság

Külföldön keresnek munkát a szlovákok

Naponta több ezer szlovák ingázik magyarországi munkahelyekre, Csehországban több tízezren dolgoznak, miközben nagyjából 800 orvos és ápolónő hagyta el az országot külföldi munkavállalás céljából 2004 májusa, az EU-csatlakozás óta – írta csütörtöki számában a Hospodarske Noviny.

Gazdaság

Októbertől drágulhatnak az alapvető élelmiszerek

Ha megvalósulnak az adóreform-bizottság általános forgalmi adót érintő javaslatai, szinte mindent árucikket, szolgáltatást át kell majd árazni októbertől. A 15 százalékos kedvezményes kulcs eltűnésével az alapvető élelmiszerek, szolgáltatások egyértelműen drágulni fognak.

MTI Gazdaság

Nőttek Magyarország nemzetközi tartalékai

Magyarország nemzetközi tartalékai 2005. március végén 13,355 milliárd eurót tettek ki, a tartalékok február végéhez képest 64 millió euróval nőttek - tette közzé az előzetes számokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MTI Gazdaság

Negyedik napja esik az olaj ára

Csütörtökön már a negyedik napja folyamatosan mérséklődik a kőolaj ára a szabadpiacon, az árakra nyomást gyakorolnak az amerikai olajkészletek, amelyek már a nyolcadik hete növekednek egyfolytában.

MTI Gazdaság

Több mint 7 millió kártya Magyarországon

Tavaly december végén meghaladta a 7 millió darabot a Magyarországon forgalomban lévő bank- és üzemanyag-kártyák száma, de a bankkártyák számának növekedésnek üteme érezhetően lassul – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Gazdaság

Választási szempontok

Néhány héten belül dönt a kormány arról, mely nagyberuházások előkészítésére ad központi forrást, hogy segítse a 2007 utáni EU-támogatások felhasználását. Az előzetes listán - az elővárosi vasutat leszámítva - egyetlen fővárosi projekt sem szerepel.

MTI Gazdaság

Indiában épít gyárat a Nokia

A Nokia bejelentette, hogy 150 millió dolláros beruházással mobil készülékeket gyártó üzemet épít az indiai Tamil Nadu államban. A finn cég illetékesének közlése szerint a munkaerő itt képzett (kétezren dolgoznak majd a gyárban), az üzleti környezet jó és a költséghatékonyság szempontjából igen ideális terület.

Gazdaság

Külső egyensúly: némi javulás

Változatlanul jellemzője volt tavaly a gazdaságnak az úgynevezett ikerdeficit: az államháztartás és a fizetési mérleg együttes hiánya. Ugyanakkor összesen csaknem 3,4 milliárd euró friss, illetve újrabefektetett tőke landolt az országban.

Gazdaság

Kinek hopp, kinek kopp

Bár az egy éve tartó kamatcsökkenési trend miatt felértékelődhetnek a tőzsdei cégek részvényei után kifizetett osztalékok, e papírok mindenekelőtt a további árfolyam-növekedés lehetősége miatt lehetnek vonzóak a befektetők számára.

Gazdaság

Kincstári ingatlanok kalapács alatt

Több tízmilliárd forintos bevételt remél az idén a büdzsé az állami ingatlanok piacra dobásától, holott tavaly még 3 milliárd forint sem jött össze. Távlati tervként pedig felmerült, hogy a kormányzati negyedet a Belvárosból Csepelre vagy Újpestre költöztetik.

Gazdaság

Az iparűzési adó sorsa

Az iparűzési adó fokozatos megszüntetését javasolja az adóreform-bizottság. Egyes adótanácsadók viszont úgy vélik: agónia helyett az adónem gyors halálát idézheti elő, ha az Európai Bíróság az uniós szabályokkal ellentétesnek ítéli az olaszok hasonló típusú regionális adóját.

Gazdaság

Feszített díjjal

A Microsoft és az Európai Bizottság megegyezett a Media Player multimédiás szoftver nélkül forgalomba kerülő Windows operációs rendszer elnevezéséről. Ugyanakkor a cégre újabb bírság várhat, ha továbbra sem teszi hozzáférhetővé alapvető - és jogvédelem alatt álló - dokumentumait.

Gazdaság

Hanyatló európai vadászfegyver-kereslet

Európában tavaly közel ötödével, majd 1 milliárd euróval kevesebbet költöttek a vadászok fegyver- és lőszervásárlásra, mint az előző három évben átlagosan. A gyártók árcsökkentéssel és vonzó dizájnnal igyekeznek visszacsábítani a luxusfogyasztásról a gazdasági lassulás miatt lemondó kuncsaftokat.

hvg.hu Gazdaság

Óvatosságra inti a részvénybefektetőket az OTP

Az amerikai kamatszint jövőbeli emelkedésével kapcsolatos felfokozott várakozások, illetve a globális nyersanyagárak további emelkedése részvénybefektetéseik mérséklésére ösztönözték a befektetőket - írja az OTP legfrissebb jelentésében.

MTI Gazdaság

Államháztartás: az éves hiányterv fele már teljesült

Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya márciusban 91 milliárd forint volt, így az első három havi deficit 484,9 milliárd forintot tett ki, az éves előirányzat 47,4 százalékát - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

MTI Gazdaság

Az SZDSZ nem támogatja az adóreform javaslatokat

Az SZDSZ nem támogatja az adóreform bizottság javaslatait. Kuncze Gábor szerint a testület javaslatában "nem nagyon köszönnek vissza" a liberálisok által korábban megfogalmazott adócsökkentési elképzelések, ezért azt nem tudják elfogadni.


A címlapról ajánljuk
Véget ér a Papa focija

Véget ér a Papa focija

Hosszú agóniát követően elköszön a modern futball legérdekesebb betege. Ő ugyan nem beszél róla, rajta kívül azonban mindenki érteni véli, mi történt egy felülmúlhatatlannak tűnő edzői pályafutással.