Közvetlenül választott, erős államfőt, iszlám köztársaságot és kétkamarás parlamentet irányoz elő a Kabulban hétfőn bemutatott új afgán alkotmánytervezet. Az afgán törzsi nagytanács, a loja dzsirga várhatóan december elején tanulmányozza a szövegtervezetet.
2003. november 03., hétfő, 11:46
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangúlag határozatot fogadott el az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) mandátumának kiterjesztéséről Kabulon túlra, azaz az ország vidéki körzeteire is.
2003. október 14., kedd, 10:19
Rakétatámadás ért két amerikai katonai támaszpontot Afganisztán déli részén, közölte kedden az amerikai hadsereg szóvivője.
2003. október 07., kedd, 10:50
Az Országgyűlés hétfői döntése szerint legfeljebb ötven magyar katona egyéni beosztás alapján tevékenykedhet az afganisztáni NATO-parancsnokságon mindaddig, amíg a NATO vezeti az afganisztáni műveleteket.
2003. október 06., hétfő, 19:03
Nem javult számottevően az afgán nők helyzete a tálib rezsim két évvel ezelőtti megdöntése óta, állapította meg az Amnesty International (AI) független nemzetközi jogvédő szervezet. Az AI szerint ennek a legfőbb oka, hogy Kabulon kívül kicsi a kormány hatalma, s ezért nem képes betartatni a nők jogainak védelmében hozott szabályokat.
2003. október 06., hétfő, 09:44
Tizenöt tálib harcos, köztük Abdul Rahim molla, a lázadók egyik magas rangú parancsnoka esett el egy amerikai részvétellel vívott fegyveres összecsapásban Afganisztán déli részén - közölte hétfőn az afgán külügyminisztérium egyik tisztségviselője a pakisztáni határhoz közeli Szpin-Baldakban.
2003. szeptember 15., hétfő, 17:17
Fokozott hírszerzési együttműködést ajánlott Pakisztán Afganisztánnak, miután az utóbbi időben megszaporodtak a vélhetően pakisztáni területekről afgán földre betörő tálib csoportok által elkövetett támadások. A pakisztáni vezetés szeretné, ha az afgán hírszerzési adatok nemcsak Washingtonba, hanem Iszlámábádba is eljutnának.
2003. augusztus 22., péntek, 14:53
Az afganisztáni hatóságok szerint az al-Kaida terrorhálózat áll a szerdai terrorakció mögött, amelynek során egy mikrobuszba rejtett pokolgép robbant a dél-afganisztáni Hilmend tartományban.
2003. augusztus 13., szerda, 18:49
Hamid Karzai afgán elnök rendeletben határozta meg az új afgán törzsi nagytanács, a Loja Dzsirga összetételét. A testületnek októberben kell elfogadnia Afganisztán új alkotmányát.
2003. július 16., szerda, 10:00
Az afgán hatóságok elfogták a megdöntött tálib rezsim egy volt magas rangú személyiségét, és nagy mennyiségű robbanóanyagot foglaltak le a dél-afganisztáni Kandahár tartományban - közölte csütörtökön egy helyi vezető.
2003. július 10., csütörtök, 16:37
Tizenhatan megsebesültek, amikor hétfőn pokolgép rombolt le egy mecsetet az Afganisztán déli részén lévő Kandahárban. A helyi molla szerint tálibok követték el a merényletet.
2003. július 01., kedd, 08:29
Negyven tálib harcos és kilenc, az afgán kormányerők soraiban harcoló milicista halt meg szerdán a délkelet-afganisztáni Kandahár tartományban zajlott heves harcokban. Eközben Hamid Karzai afgán kormányfő az országnak nyújtandó segélyezésről tárgyal Angliában.
2003. június 05., csütörtök, 17:05
Lemondással fenyegetőzött Hamid Karzai afgán elnök, miután kormánya március óta nem tudja behajtani az egyes tartományoktól a vámbevételeket. Az elnök szerint miközben a tartományi kormányzóknál több százmillió dolláros bevételi források halmozódnak fel, addig az államkincstár üres.
2003. május 20., kedd, 10:30
Az Irak elleni hadművelettel egy időben katonai akció indult Afganisztán déli részén. A BBC információi szerint ez az utóbbi egy év legjelentősebb katonai megmozdulása az országban, amelynek egyik fő célja, hogy előkerítsék Oszama bin Ladent.
2003. március 20., csütörtök, 10:32
A német kormány azt fontolgatja, hogy kivonja csapatait Afganisztánból, amennyiben egy esetleges iraki háború miatt nagy mértékben nőne a veszélyeztetettségük - derül ki berlini lapértesülésekből és nyilatkozatokból.
2003. február 21., péntek, 12:45
Az Afganisztánból elűzött tálib rendszer vezetője, Omar molla felszólította az afgánokat, hogy indítsanak "szent háborút" az Egyesült Államok és a központi kabuli kormány ellen.
2003. február 17., hétfő, 11:48