Nyugalomra semmi ok

Már úgy tűnt, lecseng a karikatúrabotrány Afganisztánban, amikor az Abu Graib börtönben készült felvételek közlésének hatására ismét nőtt a feszültség. Merényletkísérletek és emberrablások váltják egymást, ám az elégedetlenség és az egyre növekvő Nyugat-ellenesség okait hiba lenne pusztán az említett skandalumokban keresni.

Az elmúlt hetekben több, aggodalomra okot adó eseménynek lehettünk tanúi Afganisztánban. Ismeretlen fegyveresek zsoldosként dolgozó nepáli elitharcosokat és mérnököket raboltak el, olasz segélyaktivisták haltak meg rejtélyes körülmények között a fővárosban, és - ugyancsak Kabulban - járőröző magyar katonák gépkocsija mellett robbant házi készítésű bomba.

És ezek csak a nyilvánosságra került esetek. A viszonylag békésnek számító észak-afganisztáni Mazar-i-Sarifban is voltak incidensek. „Nemrég egy koreai segélyaktivista házaspár esett be hozzánk kétségbeesetten. Nem tartották be a biztonsági előírásokat és a városban rosszfiúkkal futottak össze. Mindkettőjüket megerőszakolták. Mit tehettünk volna? Nem a mi dolgunk rajtuk segíteni” – mesélte a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő, magas rangú ENSZ-diplomata.

A karikatúrabotrány érzékenyen érintette az afgánokat, a helyi médiumoknak köszönhetően a gúnyrajzok híre még a legeldugottabb falvakba is eljutott. Ám ezeken az isten háta mögötti településeken járva sem tapasztalni azt, hogy a muszlimokat sértő karikatúrák miatti keserűség általános nyugatellenességbe csapott volna át. Az emberek általában véve kedvesek, nyitottak, ugyanakkor nem titkolják: vannak közöttük olyanok, akik árthatnak a külföldieknek. „Lehet, hogy nem terroristák, csak közönséges bűnözők, akik egy pénzes zsákot látnak minden nyugatiban, ezért rabolják el őket. A külföldi újságírókról pedig sokan azt gondolják, kémkedni vannak itt” – magyarázta tolmácsunk, aki óva intett bennünket attól, hogy újságíró kollégáimmal egy Kabulon kívüli teaházban szálljunk meg éjszakára, a helybéliekkel közösen. Igaz azonban, hogy ha a merényletek, emberrablások, gyilkosságok szóba kerülnek, a legtöbb afgán nem a honfitársaira, hanem Pakisztánra mutogat. És nemcsak az utca emberei gondolkodnak így, hanem vezető politikusok is.