szerző:
MTI

Kínában hamarosan bezárják azokat az internetes magán honlapokat és blogokat, amelyeket nem regisztráltattak a hatóságokkal - jelentette a párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi médiajogi szervezet.

Peking már korábban is nyomást gyakorolt a magánkézben lévő portálokra, hogy ne tegyenek közzé "érzékeny" híreket, és külön figyelemmel kísérték azokat, amelyek "politikailag inkorrekt" közleményeket publikáltak oldalaikon. Márciusban bejelentették, hogy minden Kínában működő weboldalnak regisztráltatnia kell magát és teljes körű információt kell adni működtetőiről június 30-éig, ellenkező esetben törvénytelennek minősítik őket.

Az RSF szerint a terv annál inkább aggasztó, mert a kínai kormány felfedte a honlapokat folyamatosan megfigyelni képes rendszerét, amely megtalálja azokat, akik nem tesznek eleget a rendeletnek. Ezáltal a pekingi hatalom még hatékonyabban tudja ellenőrizni az internetes tartalmakat. A hivatalos közlésekre hivatkozó szervezet úgy tudja, hogy a Kínában működő honlapok mintegy háromnegyede vetette eddig nyilvántartásba magát.

Az amerikai-kanadai OpenNet Initiative Internet-figyelő szervezet áprilisi jelentése Kínát a világ első számú internetes cenzorának nevezte, amely e cél érdekében több ezer hivatalos és magánszemélyt alkalmaz. Az RSF úgy véli: Peking abban is bízik, a szólásszabadságot legélesebben hirdető honlapok gazdáit rá tudják kényszeríteni arra, hogy weboldalaikat külföldre vigyék és akkor azok elérhetetlenekké válnának a kínai látogatók számára a hatóságok szűrőrendszere miatt. A kínai szervek ugyanis rendszerint megakadályozzák a hozzáférést a külföldi honlapokhoz, beleértve a száműzetésben élő kínai ellenzékiek honlapjait.

Kína jelenleg a világ második legnagyobb internetes piaca, mintegy százmillió felhasználóval, akiknek száma egyre növekszik. Ugyanakkor itt börtönözték be a legtöbb "cyber-ellenzékit". A Riporterek Határok Nélkül tavaly júniusi jelentése több mint hatvan olyan személyről tud, akiket a világhálón közzétett nézeteik miatt tartóztattak le.

Háló

Tökéletlen szűrők

Miközben a kommunista rezsimek megpróbálják korlátozni állampolgáraik internetes hozzáférését, a hálót igyekeznek ideológiájuk terjesztésére felhasználni. A technika rohamos fejlődése komoly fejtörést okoz a cenzoroknak.