Interjúsorozatunk zárásaként a zsűri által holtversenyben legjobb közös blognak választott Emil.rulez zenekari webnaplót szerkesztőit, magukat a zenészeket kérdezzük.
Hvg.hu: Elképzelhető, hogy az igen jelentős archívumban csak egy best ofot nyújtotok? Emlékszünk egy népi mozgalomra, amikor rajongóitok fotókkal bombáztak benneteket, amelyeken éppen egy egeret, egy klaviatúrát, mobilt, vagy éppen egy számítógépházat próbáltak a szájukba gyömöszölni. Ezeket most nem találtuk. Lekerültek vagy csak rosszul kerestünk?
Emil.Rulez: Jól kerestétek, csak nem eléggé jól. Egy éve azon nyűglődünk, hogy a kis blogmotorunkat lecseréljük egy rendes portálra, mert akkor lenne pl. tisztességes archívumunk is. Nem a feladat nagy, hanem az idő meg az elszántság kevés, de csak-csak megoldjuk, és akkor lesz minden, mint karácsonykor. Mostanra annyi az anyag, hogy már csak egyszer vagyok hajlandó benne rendet rakni: amikor feltöltjük a portált. Szerintem még én sem látom át, hogy mennyi minden gyűlt fel az évek során.
Hvg.hu Viszonylag sűrűn változtattok dizájnt. Van emögött valami koncepció? Ki a sablonok atyja a csapatból? És a vicces koncertplakátoké?
Emil.Rulez: Vállalom a felelősséget mindenért. :)) Se koncepció, se tudás emögött nincs, csak firkálok, ahogy egész életemben firkáltam. Gyerekkoromban a tankönyveimbe és a füzeteimbe műveltem ugyanezt, és mindig dorgálás lett a vége. Ma már nemigen szidnak ezért, de a lényeg ugyanaz.
Hvg.hu Blogolvasók is vagytok, vagy csak írók? Vannak kedvencek oldalaitok?
Emil.Rulez: Amíg irodában dolgoztam és tudtam erre időt szakítani, sokkal többet olvastam ilyesmit. Ma ez már kevéssé jön össze, ezt is éjjel egykor írom és akadna még tennivalóm, ha nagyon akarnám. Eljöhet még az idő, amikor ismét nagyon rá fogok érni, de még nem szeretném :)
Hvg.hu: Tizenegy ember jelölt meg benneteket Magyarország legjobb közös blogjaként. Jelent nektek valamit egy többezres olvasó- illetve egy többtízezres lelkes rajongótábor mellett?
Emil.Rulez: Lehet, hogy hülyén hangzik, de hiába látom a szerverstaton, hogy milyen sokan olvasnak minket, nekem elsősorban mégis azok számítanak, akik valamilyen formában részt vesznek a kommunikációban, azaz levelet írnak, kommenteznek vagy bármi effélét tesznek. Ez a tizenegy ember egyedi módon ugyan, de elég határozottan reagált arra a sok hülyeségre, amit az elmúlt évek alatt összeírtunk. Így hát ez nagyon is számít és nagyon köszönjük.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











